Március 16-án, szombaton az E.T. Pizzériában tartották a kalocsai és környékbeli borászok immár hagyományos seregszemléjét. Ezúttal a kívülállók is bepillantást nyerhettek, hol tartanak jelenleg a környék borászai, akik immár több mint tíz éve tanulhatnak egymástól az évente megrendezett találkozókon, amelyeket az utóbbi években hivatalos borverseny rangjára emeltek.
Amint azt korábban is ajánlottuk olvasóink figyelmébe, a korábbiaktól eltérően a bor szerelmesei a versenyen való részvétel szándéka nélkül, „látogatójeggyel” is végigkóstolhatták a kalocsai és környékbeli pincékben érlelődő, legnagyobb becsben tartott nedűket. Velük és a résztvevőkkel együtt szakmai zsűri is értékelt. A borok minősítésében az utóbbiak, a közönségdíj vonatkozásában a többiek szava volt perdöntő.
A versenyen a következő eredmények születtek:
A KÖZÖNSÉG DÍJAT KÉKFRANKOS ROZÉJÁVAL DEÁK GÁBOR ZSEBELTE BE.
NAGY ARANYAT ÉRT SZÖRÉNYI TAMÁS KÉKFRANKOS ROZÉJA ÉS BALATON PÉTER ZWEIGELTJE – MINDHÁROM A 2023-AS ÉVJÁRATBÓL.
Aranyérmes lett
Ezüstérmes lett
Bronzérmet szerzett
(A jelzettek kivételével mind a 2023-as évjáratból).