2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsa sportjának ászai (IV.)

Tamás Ferenc  |  2020. 04. 02., 16:20

Mészáros Lili karatéka és Lakatos Bence úszó vehette át Kalocsa Város Legjobb Sportolója Díját dr. Filvig Géza polgármestertől és Schmidt Rajmundtól a sportbizottság elnökétől a Városi Sportcsarnokban, a hagyományos Sportbálon.

Kalocsa sportéletében közismerten példaértékű helyet vívott ki magának a Szűcs Zsolt shihan vezette Kalocsai SE Kyokushin Karate Szakosztálya, amely már közel négy évtizede fémjelzi gazdag eredménysorával városunk versenysportját.

A fenti méltatás mintegy igazolásként, elég, ha csak azt említjük, hogy az egymást követő két évben is karatákáik soraiból került ki

Kalocsa Város Legjobb Női Sportolója, a kitüntető címet pedig mindkét alkalommal Mészáros Lili, a klub élversenyzője érdemelte ki.

Forrás: Tamás Ferenc/ KALOhírek

Forrás: Mészáros Lili


Liliről többek között tudni kell, hogy már óvodás kora óta elkötelezte magát ezzel a sportággal, és bő évtizedes pályafutása során annyi érmet, kupát, serlegeket és különdíjat gyűjtött be, amelyek már alig férnek el egymás mellett szobája falán. Jelenleg a Szent István Gimnázium érettségi előtt álló végzős tanulója, de a tanulás mellett a sportága határtalan szeretete, mi több, a karate mint életforma tölti ki mindennapjait.

De lássuk a 2019-es versenyévad gazdag eredménysorát, amelyért a kalocsai amazonunk szó szerint megharcolt a viadalok küzdelmei során.

Lili a junior korosztály, – 55 kg-os súlycsoportjában versenyzett, eredményei a következők:

–         Oyama Kupa, Országos Bajnokág (Szarvas) I. hely

–         Diákolimpiai elődöntő (Várpalota) I. hely

–         Diákolimpiai elődöntő (Szentes) II. hely

–         Diákolimpiai döntő (Veszprém) III. hely

–         Challenge Cup (Görögország) III. hely

–         Európa-bajnokság (Győr) II. hely

–         Hinamoto Kupa (Budapest) I. hely

–         Utánpótlás Magyar Bajnokság (Budapest) III. hely


Lili elmondása szerint, a Győrben rendezett EB-döntőjében egy Japánból vendégként érkezett karatékával szemben veszített, de büszke arra, hogy másodikként is neki ítélte a zsűri az Európa-bajnokság legjobb női sportolója címet.

Kalocsa Város Legjobb Férfi Sportolója címet – akárcsak az előző évben –, ismét Lakatos Bence a Kalocsai Úszó Egyesület ifjú titánja érdemelte ki.

Forrás: KÚVE

Forrás: Tamás Ferenc/ KALOhírek


Bencének köszönhetően

a „Kalocsa nevet” talán ő vitte el legtöbbször az előző évben az ország legtávolabbi régióiba is, úszó berkekben pedig a legjobb sprinterek között tartják számon korosztályában.

A Magyar Úszó Szövetség által életre hívott, a Jövő Bajnokai Program, Dél-Alföld Régió válogatottjának is oszlopos tagja, amire már évek óta nagyszerű korosztályos eredményei predesztinálják. Többek között országos rövidpályás korosztályos csúcstartó 50 méteres gyorsúszásban. Korosztálya 2019-es Országos Bajnokságáról is három bronzéremmel térhetett haza. Az OB-k sprint versenyszámainak állandó éremszerzője és több versenyszámban is pontszerző. Országos Diákolimpiai Bajnok és ezüstérmes, több nemzetközi viadal érmes helyezettje, de számos alkalommal állt a dobogó legmagasabb fokán is. Az előző évben is közel félszáz érmet szerzett a versenyévad során, amivel egyértelműen Kalocsa úszósportjának is mindenkori leggazdagabb éremszerzője. Bence sportágához való alázatos hozzáállása, szorgalma és kitartása példaértékű szakvezetői és versenytársai szemében. Edzői: Busa Attila, Petróczki Dániel, Tompai Gábor.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK