2026. 01. 22. csütörtök
Artúr, Vince
: 384 Ft   : 328 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Népes mezőny a II. Kalocsa Kupa ökölvívó versenyén

Népes mezőny a II. Kalocsa Kupa ökölvívó versenyén
Tamás Ferenc  |  2024. 05. 17., 13:28

Május 11-én, szombaton ezúttal az ökölvívásé volt a főszerep a Városi Sportcsarnok szentélyében, ahol a II. Paprika Fittness boksz gálát rendezték, amely II. Kalocsa Kupa néven került be a szövetség versenynaptárába. A viadal óriási érdeklődés mellett zajlott, ahol 15 egyesület közel 100 de versenyzője mérlegelt be a versenynap során az országos, nyílt ökölvívó versenyre, amelynek megnyitóját 13 órától tartották. Érkeztek csapatok a fővárosból, de szinte az ország összes régiójából – Szegedről, Komlóról, Mohácsról, Bajáról, Kecskemétről, Kiskőrösről, Kiskunhalasról, Hódmezővásárhelyről, de számos távolabbi településről is - és természetesen városunk csapata is tagja volt a népes mezőnynek. Bíró Balázs, kalocsai edző- és sportvezető a verseny „mindeneseként” ezúttal is remek viadalt rendezett, amelyet Kalocsa Város Önkormányzata is támogatott a csarnok biztosításával.

A 13 órai megnyitóra aztán megérkezett dr. Filvig Géza polgármester és Schmidt Rajmund, a sportbizottságunk elnöke is. A polgármester köszöntötte a megjelent sportolókat és vendégeket, majd szólt az ökölvívás emberformáló szerepéről, és a boksz nevelő hatásairól, így többek között a tiszteletre és céltudatosság nevelésről. Majd jó versenyzést és eredményes szereplést kívánva köszönt el a megjelentektől, miközben a kalocsai versenyzőkkel és hivatalos személyekkel közös fotót is készítettek.

Képgaléria megtekintése (23 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A házigazdák szakosztályát öt versenyző is képviselte: Burai Henrik, Szabó Levente, Szabó Attila, Csikós Bálint és Kővári Dávid. Közülük Csikós Bálint nem csak érmet, de súlycsoportja első helyezését is megszerezte, így ő nyerte a Kalocsa Kupát a 46 kg-os serdülők kategóriájában. A többiek „csak bemutatkoztak”, azaz érem díjazásban részesültek ugyan, eldöntetlen eredményük mellett. Kővári Dávid, aki a nap mérkőzését jegyezhette, a felnőtt 92 kg-os súlycsoportban, már a nagy meccsek hangulatát idézte. Elementális erejű küzdeni tudásával szinte tűzbe hozta a lelátó publikumát, nos, hát ezért is szükség van Bíró Balázsékra.


A Kalocsa edzőjével, Bíró Balázzsal verseny közben beszélgettünk a sportág személyiségfejlesztő hatásairól, a fiatalok edzésre járásáról, és sportági kötődéséről. Mint elmondta, a boksz szinte minden területen fejleszt és embert nevel. Nagy szerepe van a koncentráció, fegyelem és figyelem fejlesztés területén, de a fizikális képességek tárházának – erő, gyorsaság, állóképesség - fejlesztésében is. Természetesen a sportág gyakorlója észrevétlenül az önbizalmát is növeli, de mindenképpen tiszteletre és céltudatosság nevel. Ezen gondolatokat érintettük Bíró Balázzsal való beszélgetésünk során, a ki valóban átszellemülten beszélt edzői hivatása üzeneteit taglalva. A résztvevő kollégákat hallgatva, többen is dicsérték a kalocsai boksz klubban folyó nevelő munkát és Balázs fiatalokkal való őszinte törődését. Valóban példaértékű a kalocsai klubban folyó nevelőmunka, Bíró Balázs, mint Mándy Iván regényhőse, Minarik Ede ragaszkodik sportolóihoz, hogy bizony „kell egy csapat” és nála is mint a mosodásnál, kell, de mindenáron ám!
Aki ennyi klubot és ennyi sportolót Kalocsára tud vonzani, a bírók szövetségi csapatáról már nem is beszélve, az többet is érdemelne.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-01-16 17:16:44
Kalocsa Város Önkormányzata múlt vasárnap, a helyi hagyományok szerint a reggeli emlékmisét követően tartotta megemlékezését a Don-kanyar áldozatainak emléknapja alkalmából az eperföldi templommal szemközti Doni emlékműnél. Beszédet mondott: Illés Krisztina önkormányzati képviselő.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 01. 22., 10:49
Hangfalat hirdetett, pénzt vett át, majd eltűnt – így verte át áldozatait egy internetes csaló. A kiskunfélegyházi nyomozók kilenc sértettet azonosítottak az ügyben. Még >>>
2026. 01. 21., 12:16
A hosszabb ideje tartó mínuszok miatt nagy a kereslet tűzifára, ezt használják ki az online is hirdető kamu árusok – hívta fel a figyelmet a rendőrség. Még >>>
2026. 01. 21., 07:20
Csütörtökön ingyenesen megtekinthető lesz a múzeum kiállítása. Még >>>
2026. 01. 20., 13:00
A téli útviszonyok ellenére is közel száz járművezető hagyta figyelmen kívül vármegyénkben a megengedett sebességhatárokat, ezzel saját maguk és mások életét is veszélybe sodorva. Még >>>
2026. 01. 20., 10:38
Egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy eltűnjön egy autó Kunszentmiklóson. A járművet végül egy 15 éves fiú hagyta hátra Dömsödnél, miután elakadt a hóban. Még >>>
2026. 01. 19., 11:48
Az elmúlt hétvégén összesen hat balesetről érkezett bejelentés, egy balesetben ketten sérültek meg. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK