2023. 09. 22. péntek
Móric
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Pásti aranyat és ezüstöket hozott haza Keszthelyről, a tenisztornáról

Tamás Ferenc  |  2023. 07. 06., 22:00

Június 24-25-én, a Balaton északi fővárosában, Keszthelyen rendezte meg a helyi Helikon Tenisz Club és a Szenior Tenisz Szövetség nagyszabású versenyét, ahol mintegy 40 szenior teniszező mérte össze tudását az egyes kategóriákban. A nevezők között ott volt a Kalocsai Tenisz Egyesület vezetője, Pásti Mihály is, aki három versenyszámban is dobogóra állhatott a 65-70 évesek korosztályában férfi egyesben, párosban és vegyes párosban.

A szervezők a versenyt az augusztus 23- szeptember 3-ig tartó, nagyszabású nemzetközi viadal főpróbájának tartották, ahol 300-400 (!) fő szokott a hagyományok jegyében versenyezni.
De visszatérve a Keszthelyen rendezett előző hétvégi viadalra, a résztvevők is a szenior versenysorozat egyik legfontosabb állomásának a Balaton-parti megmérettetést tartják, ahol a helyi klub idén is remek házigazdának bizonyult. Szerencsére az égiek is kegyeikbe fogadták a résztvevőket, hiszen a verseny mindkét napján ideális időben hódolhattak kedvenc játékuknak az indulók.

Pásti Mihály - a Kalocsai Tenisz Egyesület elnöke, egyben élversenyzője - valamennyi versenyszámban dobogóra állhatott. Döntőzhetett férfi egyesben, ahol a fővárosi Márton Kálmántól csak a fináléban szenvedett vereséget, így ezüstérmet vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetéskor.
Vegyes párosban, a budapesti Balta Rózsával már bajnoki címet ünnepelhettek, míg férfi párosban, Baranyás Zoltánnal (Nagykanizsa) szintén a második helyen zártak a 65-70 évesek kategóriájában.

Ezzel Pásti, egy arany és két ezüstéremmel térhetett haza Keszthelyről, a szeniorok egyik hazai csúcsversenyéről.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 18., 14:13
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>
2023. 09. 20., 16:55
Kalocsa Város Önkormányzata rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyerekek részére. Még >>>
2023. 09. 20., 07:59
A nyughelyre helyezett pénzérméket soha ne mozdítsuk el a helyükről, mert az emlékezők érzelmeit tükrözik. Még >>>
2023. 09. 19., 13:56
A kormányablakbusz szeptember 20-án, szerdán 8:30 és 14:30 között a Polgármesteri Hivatal épületénél várja a lakosságot ügyfélfogadásra. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK