2021. 12. 05.
Vilma
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Atomexpo Szocsiban a Paks II. és Paks I. szakembereinek részvételével – 150 atomenergetikai cég mutatta be a legfejlettebb technológiát

Zsiga Ferenc  |  2018. 05. 30., 09:59

Tíz éves jubileumát, ehhez méltóan fennállása egyik legjelentősebb expoját, azaz nemzetközi nukleáris konferenciáját és kiállítását rendezte a Roszatom Szocsiban május 14-16-án, melynek részleteiről, magyar vonatkozásairól Lenkei István, a Paks II. vezérigazgatója és Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatta a sajtót a témában Pakson megtartott médiaeseményen. Az „Olcsó, Biztonságos, Klímabarát” szlogen jegyében rendezett vásáron a Paks II. beruházásért felelős team mellett a szakmisztérium is komoly delegációval képviseltette magát, de 40 olyan magyar, a nukleáris iparban meghatározó szerepet betöltő cégek és munkatársaik ott voltak, akiknek jelentős szerep jut abban, hogy a Paks II. megvalósításakor a hazai beszállítók aránya elérje, akár meg is haladja a 40 százalékot. Az Atomexpon három magyar vonatkozású megállapodást is aláírtak és kihirdették az Atomexpo Awards eredményét, amelyen két paksi projekt részesült elismerésben.

Lenkei István az expo eseményein túl arról is beszámolt: a vásár alkalom volt arra is, hogy a Roszatom Service és a magyar fél együttműködési megállapodást kössön. Ennek lényege, hogy üzemeltetési, karbantartási kérdésekben nem közvetítők útján, hanem közvetlenül működnek együtt.

A szakember szólt arról is, hogy a nemzetközi atomfórumon tájékoztatást adott a Paks II. építésének jelenlegi állásáról, a létesítési engedélyről és a beruházáshoz kapcsolódó kérdésekről.

Mint elhangzott: az expo kerekasztal megbeszélésein jelentős figyelem irányult az új magyar atomerőmű építésére kötött magyar-orosz szerződésre. Elsősorban az EU tagállamok képviselői voltak kíváncsiak arra, a szerződésben miként lehetett az EU szabályozását, az uniós jogot, de még a finanszírozást is EU-komforttá tenni.


Forrás: Paks II. Zrt.

Lenkei István azt is megemlítette, hogy ugyan Finnországban egy a Paks II.-höz hasonló, már a befejezés stádiumában lévő atomerőmű épül, a résztvevők figyelme mégis inkább a magyar beruházásra, annak előkészítésére irányult. Ennek oka, hogy a „magyar modell” esetleg más országok számára is mintaként szolgálhat. A vezérigazgató szerint nem kimondottan a Paks II.-höz kapcsolódóan, de a másfél éves előkészítő munka eredményeként egy másik együttműködési megállapodás is született a Magyar Atomfórum (mások mellett 40, a magyar nukleáris iparban érintett céget tömöríti) és a Roszatom között, amely a szakmai kérdéseken túl az oktatási területet is érinti. Lenkei István hangsúlyozta: ez az együttműködési megállapodás ugyan Paks II-ön kívüli, de annak az érdekeit is szolgálja. A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló projekt megvalósításának támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot Vagyim Tyitov, a Rosatom Central Europe igazgatója és Lenkei István, a Magyar Atomfórum Egyesület elnöke, aki egyben a Paks II. Zrt. vezérigazgatója írta alá.

A szándéknyilatkozat szerint a felek törekednek arra, hogy a Paks 2. Atomerőmű a legmagasabb műszaki színvonalon épüljön meg. A dokumentum tartalmazza azt is, hogy az együttműködés célja a tervezett magyar beszállítói hányad elérése, ennek érdekében a felek szakmai információkat cserélnek, az érintetteket folyamatosan tájékoztatják az aktuális kérdésekről.

A vezérigazgató elmondta azt is: ugyan az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kérdéseiben nem illetékes, de annyit a konferencia részeként megemlít, hogy az expon a Paks I. és a Roszatom Service között is született egy együttműködési megállapodás. Ez a megállapodás a működtetési, karbantartási kérdéseket rögzíti, valamint, hogy a kooperáció közvetlenül valósul meg a két társaság között.


Forrás: Paks II. Zrt.

Újságírói kérdésre válaszolva Lenkei István elmondta: a kerekasztal beszélgetéseken Aszódi Attila államtitkár is részt vett, aki sok kérdést kapott. Ezek közül is a leghangsúlyosabbak a Paks II. üzemanyagára és a létesítéssel kapcsolatos kommunikációra irányultak. A beszélgetésekből kiviláglott, hogy a külföld számára fontos, miként született meg a végleges szerződés az Orosz- és a Magyar Állam között, amely egyfajta mintaként szolgálhat a jövőre nézve. Az érdeklődést az is fokozta, hogy a Paks II. építésével és üzembe helyezésével egy új típusú blokk jelenik meg a térségben.

Lenkei István az idei évre tervezett feladatokat is számba vette. Mint elmondta, a közeljövő legfontosabb feladata a létesítési engedély kérelem „komplettírozása”, az ezzel kapcsolatos anyagok belső elfogadása, hogy azt követően a kérelmet az Országos Atomenergiai Hivatalhoz nyújtsák be. A hivatalnak 15 hónapja lesz arra, hogy az engedélyt kiadja.

A vezérigazgató az idei második fő feladatnak a Paks I-től megvásárolt, az orosz fél részére átadott területen épülő felvonulási létesítmények, irodaépület, étterem, műszaki épület megvalósítását nevezte. Az ezzel kapcsolatos földmunkák már rövid időn belül megkezdődnek. A magyar fél a villamos megtáplálás feladatait végzi el.

A szükséges humánerőforrásról szólva a vezérigazgató arról számolt be: elsősorban a már végzett szakemberekre számítanak, akiket aztán a speciális feladatokra külön kiképeznek. Országos szinten az egyetemekkel, főiskolákkal, szakképzési centrumokkal, közöttük a szekszárdival az együttműködési megállapodásokat az úgynevezett „kerítésen kívüli államtitkárság” köti meg. Ennek az államtitkárságnak lesz a feladata, hogy az építéshez és a majdani üzemeltetéshez szükséges szakember utánpótlást is biztosítsa.

Mittler István, a Paks II. kommunikációs igazgatója a sajtó munkatársainak elmondta: az idei Atomexpon először hirdették meg azt a kommunikációs pályázatot, amelyben a magyar tájékoztató kamion a társadalmi kommunikáció kategóriában a TOP háromközé került. Ebben a kategóriában egy tucat pályázatot nyújtottak be. Ezért jelentős siker, hogy a magyarok más országoknak tudtak jó példával szolgálni. Mint az igazgató emlékeztetett: amikor a tájékoztató jármű 2009-ben Bodáról elindult, a vezérigazgatót Süli Jánosnak, a bővítésért felelős igazgatót Lenkei Istvánnak, a kommunikációs igazgatót pedig Mittler Istvánnak hívták. Amint arról korábban beszámoltunk: a speciális jármű Paks Város Napján is ott volt és mintegy 1500 látogatót vonzott. Mittler István aláhúzta: a tájékoztató kamion jelenleg Budapesten van, a főváros kerületeit járja, majd onnan indul a nagy nyári fesztiválokra.


Forrás: Paks II. Zrt.

A médiaeseményen arról is szó esett, hogy az exporól az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is egy szép elismeréssel tért haza. Humánerőforrás kategóriában került a legjobb négy pályázó közé. A különdíjat Hamvas István vezérigazgató vette át. Ezzel kapcsolatban Lenkei István azt hangsúlyozta: a két különdíj is azt demonstrálja, hogy a működő és az épülő atomerőmű között szoros az együttműködés.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés