Itt találod az összes cikket a „Mittler István” témában!
A miniszter leszögezte: a jelenlegi ütemterv szerint a Paks II. Atomerőmű 2029-2030-ban működik majd kereskedelmi üzemben, a reaktorokat ekkor adják át 60 év üzemelésre.
A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési engedély iránti kérelmet. A dokumentáció bírálati szakaszában a telephely környezetében lévő településeket is felkeresik, hogy a lehető legtöbben értesüljenek arról, hogy korszerű és kiszámíthatóan, klímabarát módon termelő atomerőmű épül Pakson. (x)
A Tamási Caritas Egyesület javára szervezett ruhagyűjtést munkatársai között a Paks II. Zrt. A társaságnál rendszeresek a jótékonysági akciók és a munkavállalók nagy létszámmal vesznek részt a véradásokon is. (x)
Az atomenergia szerepének és a Paks II. projekt szükségességének objektív megítélését segítik azok az információk, amelyek a Paks II. tájékoztató kamionban érhetők el. Az interaktív kiállítás idén nyáron is felkeresi a több ezer vendéget vonzó hazai fesztiválokat. (x)
Egyre többen követelik az atomerőművek bezárásának újragondolását Németországban. Számos német ipari szereplő szerint kormányuk döntése az atomenergia kivonásáról hiba volt – hívta fel a figyelmet Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. (x)
Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Atomerőmű Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pécsi Tudományegyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására hétfőn került sor az egyetem Rektori Tanácstermében. (x)
A Tolna Megyei Balassa János Kórház betegei után a paksi székhelyű Paks Kistérségi Szociális Központ Családsegítő Szolgálatának rászoruló ügyfelei számára szerveztek gyűjtést a Paks II. Atomerőmű Zrt. munkavállalói. (x)
Megújult tartalommal kezdi meg március 25-én idei országjáró körútját a nemzetközi elismerést is kivívott Paks II. interaktív kamion. Komárom-Esztergom, illetve Fejér megye nagyobb településeit, nyolc nyári fesztivált keres fel ebben az évben – tájékoztatott Mittler István. A Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója azt is elmondta, hogy idén először ott lesz az utazó tárlat az építőipar legrangosabb és legnagyobb hazai fórumán, a Construma szakkiállításon és vásáron, amit 2019. április 3-7. között a Hungexpo Vásárközpontban rendeznek. (x)
A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson, amelynek keretében Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter, Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója és Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója tájékoztatást adott az új atomerőművi blokkok létesítéséről. (X)
Növelni kell az atomenergia- és a megújulóenergia-források részarányát, hogy a klímavédelmi célok teljesíthetők legyenek – idézte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tanulmányát Mittler István június 5-én, a környezetvédelem nemzetközi világnapján.
Az érdeklődést az is fokozta, hogy a Paks II. építésével és üzembe helyezésével egy új típusú blokk jelenik meg a térségben.
A speciálisan kialakított jármű hozzánk legközelebb eső állomása május 19-én, Paks Város Napján lesz az atomerőmű és az új blokkok telephelyének közvetlen környezetében.
Az Urántoll díj 2018 elismerést Dallos Szilvia, a TelePaks Médiacentrum vezetője, míg az Atomtollat az Atomerőmű magazin szerkesztőségének nem hivatásos újságíró tagja, dr. Prancz Zoltán vette át.
A paksi Erzsébet Nagyszállóban február 22-én megtartott rendezvényen a Paks II. beruházás vezetői, Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter és Mittler István kommunikációs igazgató is megjelent.
Az országosan reprezentatív közvélemény-kutatás eredményei alapján a megkérdezettek 54 százaléka támogatja, hogy Pakson új, modern és biztonságos atomerőművi blokkok épüljenek a meglévő egységek pótlására.
Szombaton Kalocsán ünnepelte 25 éves jubileumát a TEIT. Az ennek kapcsán a Kamarateremben tartott konferencia előadói – köztük Süli János miniszter –a Paks 2 aktuális kérdéseitől a TEIT eddigi tevékenységének – benne a különböző konfliktushelyzetek – áttekintésén át a jövő feladatainak kijelöléséig és az orosz kapcsolatokig választották témáikat.
Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. hétfőn 17 órától a városháza dísztermében tartott lakossági fórumot az új atomerőművi blokkok létesítésének folyamatába tartozó telephely-engedélyezési eljárásról.