Sem a terület fenntartójától, sem a tulajdonosától nem kért engedélyt a Jobbik kalocsai pártszervezetének elnöke és a párt szimpatizánsaiból és tagjaiból álló csoport, akik hétfő délután öt órakor az Érsekkert bejáratánál tavaly tavaszig állott Öreg Tölgy tuskója mellett gyülekezve egy tölgycsemetét ültettek el – tudta meg portálunk. Méghozzá magától Szabó Balázstól, a helyi elnöktől, aki polgári engedetlenségi akciójukat úgy indokolta, hogy amennyiben bárki is – a akár hatósági engedélyek birtokában –, kivághatta az Öreg Tölgyet a lakosság értesítése nélkül, úgy ők is megtehetik, hogy a hatóság értesítése nélkül elültetnek ott egy fát a város és az Érsekkert emblematikus fájának emlékére.
Ha már ott jártunk, körbepillantottunk az ébredező Érsekkertben, ahol a bejárat mellett elégedetten konstatálhattuk:
A tavalyi parkosítás gyepe szépen fejlődik
Az Öreg Tölgy teteme melletti gyepesítés a jelek szerint remekül sikerült, szépen sarjad a fű, és közte gombamód nő a gyapjas tintagomba, jelezve a jó víz- és tápanyag-ellátottságot. Erről a lágyságot sejtető nevű gombáról azonban ebből a videóból és hozzá kapcsolódó cikkünkből kiderül: egy könyörtelen, gyilkos bestia.
De most nem emiatt érkeztünk ide, hanem a tavaly tavasszal kivágott emblematikus, vén fa, az Öreg Tölgy tönkje mellett, annak emlékére, de engedély nélkül elültetett tölgycsemete miatt, amelyet Szabó Balázs, a Jobbik kalocsai elnöke a javarészt a párt szimpatizánsaiból és tagjaiból álló, a pártelnökkel nyilvánvaló szándékegységet mutató csoportosulással együtt ültetett el.
Hagyományteremtő szándékkal állítottak élő emléket a tavalyi lemészárlásáig Kalocsa legnagyobb fájának címét viselő vén tölgynek az Érsekkert bejáratánál a fajogi aktivisták, akiknek akciójáról előzetesen Szabó Balázs tájékoztatta a KALOhíreket, de az összejövetel tárgyát nem jelölve meg, meghívásában mindössze annyit közölt, hogy a városban szerinte elharapózott fakivágásokkal kapcsolatos ügyben fog gyülekezni néhány ezt nehezményező helybéli.
A helyszínen Szabó mellett Faragó László tájékoztatta a sereglet céljáról. Faragó így foglalta össze indítékaikat:
A Jobbik Kalocsai Alapszervezete a városszerte tapasztalt fakivágások ellentételezésére úgy döntött, hogy gyarapítani kívánja a kalocsai faállományt, és mivel leginkább azt nehezményezte – sokakkal egyetértésben –, hogy a érsekkerti Öreg Tölgy kivágása a városban élők megkérdezése nélkül történt, kiváltva a lakosság felháborodását.
A faültetők szószólója reményét fejezte ki, hogy ez a csemete legalább ugyanolyan nagyara nő majd, mint az elődje. Abban bíznak, hogy senki nem fogja bántani, hanem mindenki úgy fog tekinteni rá, mint Kalocsa egy fontos részére.
Faragó László hozzátette: azt is szeretnék, ha példájuk ragadós lenne, és a fák kivágása helyett,vagy legalább mellett minél többen és egyre több fát ültetnének el városunkban és a környékén.
A fakivágásokról és a mostani faültetésről a jelenlévők közül a helyszínen többen elmondták gondolataikat portálunknak, ezeket a véleményeket az alábbi videó narrációjában kivonatosan foglaljuk össze: