2026. 09. 09. szerda
Ádám
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Hartán megújul a védőnői szolgálat épülete – évente 30 újszülöttnek ültetnek fát

Zsiga Ferenc  |  2016. 11. 10., 10:19

A kalocsai járásból Dunapataj, Dusnok mellett Harta is pályázatot nyert az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására. Dollenstein László polgármester arról tájékoztatta portálunkat: a pályázaton elnyert 2,5 millió forintot az általános iskola „A” épületében lévő védőnői szolgálat helyiségeinek felújítására, egy új babakocsi tároló építésére, a védőnők munkakörülmények javítására fordítják.

A polgármester kitért arra is: Harta azon községek közé tartozik, ahol évente annyi gyermek születik, hogy az önkormányzatnak jogszabályi kötelezés alapján két védőnőt kell foglalkoztatnia. Öröm ez még akkor is, ha több anyuka és gyermeke ugyan Hartára van bejelentve, de esetleg külföldön, vagy másik településen él életvitelszerűen.

A hartai védőnőknek bőven van elfoglaltsága, hiszen a községben évente 25-35 gyermek születik. Egy-egy baba érkezését az önkormányzat is megünnepli, évente két alkalommal ültetnek fát a kis jövevények és családjuk tiszteletére. A fák eddig a közterületen lévő parkokba kerültek, de a település arculatát, a község központját azzal is szépíteni szeretnék, hogy a régi tuják és fák helyére – különösen az óvoda és iskola közelében – ültetik az újszülöttet szimbolizáló fácskát.


Forrás: www.harta.hu

Mint megtudtuk, Hartával egy időben hasonló célra több mint 400 kistelepülés kapott hétmilliárd forint pályázati támogatást.

A főként óvodák, iskolák, sportlétesítmények, utak felújítására kiírt pályázat eredményeként a legnagyobb támogatás 30 millió, a legkisebb 1 millió forint volt.
Ebből adódóan a rangsor elején található Dunapataj, amely 20 millió forint támogatást nyert óvodai, iskolai és az utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre. A kalocsai járásból Dusnok is sikerrel pályázott, ott belterületi utak felújítására, korszerűsítésére költik a 3,3 millió forintos önerővel kiegészített 15 millió forintos támogatást.

Érvényes pályázatot – köztük több a kalocsai járásból – 1895 önkormányzat adott be. A teljes pályázati igény mintegy 35 milliárd forint volt. Az idei hétmilliárd forintos keretből az első, ötmilliárdos ütemben 311, a második, kétmilliárdos ütemben 130 település kapott támogatást.
Az odaítélés fő szempontjai között első helyen a felújítandó intézmények kihasználtsága, energiahatékonysága, a településen élő hátrányos helyzetű gyermekek száma állt. Sportlétesítmények esetében azt vizsgálták, hogy azt több település is igénybe veszi-e. Utaknál a tömegközlekedéssel érintett útvonalak élveztek elsőbbséget.
A most odaítélt támogatásokat a központi költségvetés terhére biztosítják. Ez egyben azt is jelenti, nem feltétlenül szükségesek olyan pályázatírói szakismeretek, mint amilyenek az uniós pályázatokon való eredményes részvételhez gyakorlatilag elengedhetetlenek.


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 10:29
Szeptember 8-án, kedden rendezik meg Bátyán a Kisboldogasszony napi búcsút. A program 17 órakor horvát nyelvű szentmisével kezdődik a templom előtti füves területen, amelyet Tomaskovity Szabolcs atyával celebrálnak.
2026. 09. 06., 08:03
Kalocsa testvérvárosában, a szerbiai Kúlán nyílt meg a Dunatáj Fotókör közös kiállítása „Vajdasági mesék” címmel. A tárlaton a kalocsai fotós közösség több alkotója is bemutatkozott, köztük Török Töce Tibor, a Dunatáj Fotókör tagja.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>
2026. 09. 04., 13:24
Balesetveszélyes, elszáradt ágak miatt ideiglenesen nem használhatók az Érsekkert szabadtéri fitneszgépei. A veszélyes ágak eltávolítását hétfőre tervezik. Még >>>
2026. 09. 04., 10:40
Felújítási munkálatok kezdődtek a kalocsai Kubikus park játszóterén. Még >>>
2026. 09. 04., 10:26
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy nemzetközi pénzmosási ügy irányítójához jutottak el, akit a brit hatóságok elfogatóparancs alapján Angliában elfogtak. Még >>>
2026. 09. 03., 11:39
Újabb adathalász üzenetekkel próbálják megtéveszteni az adózókat a csalók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK