2025. 11. 08. szombat
Zsombor
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Végrendeleti örököse van a rejtélyes körülmények között elhunyt hillyei „porsches németeknek” – Kecskeméti céget bíztak meg a kegyeleti szolgáltatással

Zsiga Ferenc  |  2018. 08. 15., 16:09

Immár bizonyosan van gazdája annak a homokmégyi önkormányzat hivatala hagyatéki leltárába vett 43 millió forintnak, amelyet készpénzben Homokmégy-Hellyén, az ott csak „porsches németek” rejtélyes halálestének helyszínelésénél a rendőrség az egyik fiókban talált meg. Mint megtudtuk, nem a pénz mellett, hanem az egyik szekrényben egy német nyelvű, jóval korábbi években szültetett, vélhetően mind alaki, mint tartalmi vonatkozásában hivatalosnak tekinthető végrendeletet is felfedeztek a két holttest és a környezet június 21-i helyszínelésekor. A végrendeletet hivatalos fordításra küldték, így már ismert az is, ki, illetve kik az elhunytak végrendeleti örökösei. Az okirat fordítás utáni magyar nyelvű változata nagyban megkönnyítette a Németországban élő közeli hozzátartozók, nevezetesen a felesége halálában feltételezhetően közreműködő, majd önmagával méreggel végző német férfi fiának, és az elhunyt asszony fiának a felkutatását, majd értesítését. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a nagyobb hányadot öröklő végrendeleti örökös egy kecskeméti cégnek adott megbízást a kegyeleti szolgáltatás elvégzésére.

Mindez azt is jelentheti, hogy a rendőrség kiadhatta a temetéshez szükséges hatósági engedélyt, tehát

befejeződött az elhunytak rendőrorvosi boncolása, és a halál beálltának okára és körülményire is nyilatkozhatott az igazságügyi orvosszakértő.

Ám a ház és a melléképület bűnügyi zárlatát továbbra is fenntartja a rendőrség, ugyanis a bélyegzővel, aláírással, dátummal ellátott biztosító szalagok még a helyükön vannak.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Oknyomozó munkánkat folytatva továbbra is arra a megállapításra jutottunk, hogy a 18 (!) éve teljes elzárkózásban élő, a magyar nyelv elsajátítására még kísérletet sem tevő német házaspár hölgy tagja halálában vélhetően közrejátszott a helyszíneskor a fején talált műanyag zacskó.Amennyiben a férjnek köze lehet a felesége halálához, a férfi már úgy ment az udvaron álló, használaton kívüli, lepusztult kisbuszba, feltételezett öngyilkossága helyszínére, hogy vagy előtte, vagy ott mérget vett be, ami végül a halálát okozta.

A lepukkant kisbuszban felfedezett, felesége halálában valószínűleg közreműködő férfi halálát nem lőfegyver, hanem feltehetően méreg okozta.
bővebben ...

Mint beszámoltunk róla, portálunk kérdésére a megyei rendőr-főkapitányság azt a tájékoztatást adta: a nyomozást a büntetőeljárás szabályai szerint folytatják, azaz nem az egyértelmű öngyilkosságoknál szokásos közigazgatási eljárás keretében.

Tapolcsányiné Varga Krisztina, Homokmégy polgármestere a vele folytatott beszélgetésünkkor arra kért bennünket, hogy tudassuk:

természetesen a hagyaték részét képező, a helyszínen átvett 43 millió forint készpénzt nem a községházán őrzik, azt még a szemle napján bankban helyezték el.

Információnk szerint a két elhunytnak egy-egy Németországban élő fia van, de amint megtudtuk:

Az örökösök nem egyenlő arányban örökölnek, annak a gyermeke örököl nagyobb részt a vagyonból, aki az eset kapcsán később halt meg. Amennyiben helytálló a feltételezésünk az elhalálozás sorrendjében, akkor az nem más, mint a „porsches német”, azaz a házaspár férfi tagjának a fia. Vélhetően ő adott megbízást egy kecskeméti cégnek a kegyeleti szolgáltatás elvégzésére. Ám hogy Magyarországon, vagy Németországba kiszállítva együtt, vagy külön-külön temetik a házaspárt, arról egyelőre nincs információnk.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 08:38:48
A “megyehárom” Kalocsa környéki csoportjában (Nyugat) a csapatok már a kilencedik fordulót teljesítették. A csoportot meglepetésre a korábbi években kilenc játéknap után, ám a Szakmári KSE, a Dunapataj KSE és az Uszód KSE ott vannak még ugrásra készen a csoport élmezőnyében.
2025-11-05 15:49:36
Hétfőn adták át a kalocsai kórház hipermodern diagnosztikai eszközét, az ország egyik legkorszerűbb CT-jét. Az ünnepélyes átadón a fejlesztést szakmailag a megyei kórház igazgatója és az itteni telephelyvezető értékelte, de az elhangzott beszédek politikai felhangoktól sem voltak mentesek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>
2025. 11. 05., 13:23
Az égbolt ismét különleges látványt tartogat az őszi estékre: idén tizenegyedik alkalommal teljesedik ki a Hold, amely november elején gyönyörű égi jelenséggel kedveskedik a csillagászati jelenségek szerelmeseinek. Még >>>
2025. 11. 05., 12:04
A Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy november 7-én, pénteken délután 17 órától vasárnap délután 17 óráig a Kinizsi utca és a Szabó József utca közötti gyalogos híd karbantartási munkálatai miatt mindkét irányból lezárásra kerül. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK