2025. 05. 14. szerda
Bonifác
: 405 Ft   : 365 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Ülésezett a TEIT – Kalocsán közmeghallgatást, Gerjenben TEIT-napot tartanak

Zsiga Ferenc  |  2016. 05. 04., 08:30

A paksi városházán május 3-án, kedden ülésezett a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás, amely valószínűleg történetében először csak a félévi költségvetését fogadta el. Még éppen időben, hogy a vállalt kötelezettségeivel járó feladatait, egyebek mellett a lakosság tájékoztatásával kapcsolatosakat határidőre teljesíteni tudja. Ám ezen kívül is számos fontos döntés született, egyebek mellett júniusban közmeghallgatást és TEIT-napot is tartanak.

A polgármesterek dr. Bálint József, a TEIT elnöke előterjesztésére egyhangú szavazattal elfogadták a Társulás féléves költségvetését, valamint az annak részét képező, az egyes médiumokkal ugyancsak fél évre szóló, a kommunikációs szerződésekhez kapcsolódó média-támogatásokat. A Duna jobb és bal partján működő orgánumokkal hamarosan összesen 5 millió 220 ezer forint összegben kötik meg a lakosság tájékoztatásáról szóló szerződéseket. Így már nincs akadálya annak, hogy a hagyományos TEIT újság – az első félévben két alkalommal – a postaládákba kerüljön.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Amint az elnök elmondta: a TEIT feladatai közé tartozik egy, az önkormányzatokéhoz hasonló közmeghallgatás megtartása. Ennek időpontját a tagok 2016. június 24-ében (péntek), helyszínének a kalocsai TEIT Tájékoztató Központot (ÖKO pont) határozták meg.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ettől minden bizonnyal sokkal nagyobb és színesebb programot kínál a Gerjenben június 25-én (szombaton) tartandó egész napos TEIT-nap. A rendezvény méltó megtartása érdekében, dr. Bálint József javaslatára ad-hoc bizottságot hoztak létre. Elnöke Romhányi Károly, Gerjen polgármestere, tagjai Iker Ibolya Pusztahencse, valamint Katona György, Géderlak polgármestere. A rendezvény megtartására 3 millió 250 ezer forintot biztosítottak, az érdeklődőket természetesen a Duna jobb partjáról is várják majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 13., 15:18
Egy tíz hónapra ítélt férfit az ágyneműtartóban találtak meg a szekszárdi rendőrök, miután testvére hamis információval próbálta félrevezetni a hatóságokat. Még >>>
2025. 05. 13., 15:06
Egy háromtagú kunbajai család hónapokon át fosztogatta a település lakatlan ingatlanjait. A rendőrség azonosította az elkövetőket, és az ügy iratait átadták az ügyészségnek. Még >>>
2025. 05. 13., 12:20
Május közepén szokatlanul hideg időre ébredt az ország, és bár a hivatalos hidegrekordot nem Bács-Kiskun vármegyében mérték, Kalocsa és környéke is fagypont közeli hőmérsékletet tapasztalt – ami komoly kockázatot jelenthet a mezőgazdaság számára. Még >>>
2025. 05. 13., 11:09
Az idei tavasz és nyár különösen megviseli az allergiásokat: a szeles, száraz időjárás miatt rendkívül magas a pollenterhelés, ami egyre erősebb tüneteket idéz elő. Még >>>
2025. 05. 13., 10:15
2025. 05. 12., 15:53
A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium diákja, Major Tamás első helyezést ért el az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén, az épület- és szerkezetlakatos szakmában. A rangos megmérettetésre a Szakma Sztár Fesztivál keretében került sor Budapesten. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK