2021. 12. 06. hétfő
Miklós
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Árpád-kori települést tárnak fel az épülő elkerülő út nyomvonalán Kecskeméten

2016. 12. 01., 10:58

Javában tart a régészeti feltárás Kecskemét-Hetényegyházán, ahol egy 11-12. századi települést találtak a szakemberek az északi elkerülő út nyomvonalán.

Hamarosan kezdődik az északi elkerülő út 5-ös főút és M5-ös autópálya közötti szakaszának kivitelezése. Ilyen nagyberuházásoknál a terület átvételétől számítva 30 nap áll a régészek rendelkezésére, hogy elvégezzék az ásatásokat, és a múlt emlékeiből minél többet megmentsenek az utókornak. Ezért az elkerülő befejező részének nyomvonalán már majdnem két hete nagy tempóban dolgoznak a Katona József Múzeum munkatársai és a munkások a NIF Zrt. megbízásából, a Forster Központ alvállalkozójaként. Összesen közel 55 ezer négyzetméternyi, azaz igencsak kiterjedt területről van szó. Természetesen nem „nulláról” kellett kezdeniük a szakembereknek a feltárást, májusban a próbaásatások megmutatták azokat a pontokat, amelyekre érdemes jobban koncentrálni.

A kutatás Hetényegyháza környékén több helyszínen zajlik. Egyrészt az 1241-ben elpusztult Árpád-kori templom közelében, az autópálya mindkét oldalán. Az egyik oldalon Mészáros Mónika vezetésével egy szarmata település emlékanyagát gyűjtik össze a régészek, akik több mint 60 kútra bukkantak. A túlsó „térfélen” pedig egy valószínűleg a 10. századra datálható falu nyomait kutatják.


Forrás: Ujvári Sándor / MTI

A baon.hu a máriahegyi út közelében lévő ásatáson járt. Wilhelm Gábor, a megelőző feltárást vezető régész szerint itt egy szépen rendezett település lehetett a 11-12. században, körülbelül 3-5 hektáron, amelyből ők 7 ezer négyzetmétert tudnak átnézni.

– Úgy tűnik, pont a közepét kaptuk el a településnek, ahol szinte utcaszerűen állhattak a házak. Eddig tizenhatot találtunk, van, amelyiket kemencével, és kiástuk a védelemre és vízelvezetésre egyaránt szolgáló településkerítő árkokat is – mondta a szakember. Mint tőle megtudtuk, ez a falu nagy hasonlóságot mutat egy, a Mercedes-gyár területén 2009-ben feltárt település szerkezetével, amelyet nagyon jól tudtak rekonstruálni. Ott látták azt, hogy a falu közepén voltak például a kutak. A hetényi lelőhelyen is kiástak egy kutat, balesetvédelmi okokból csak 2,5 méter mélységig, de vélhetően dupla ilyen mélyre fúrtak le vízért Árpád-kori őseink. A kutak bélelésére a régiek vagy hatalmas, csapokkal összeerősített tölgyfagerendákat, vagy vesszőfonatot használtak, ezek a lentebbi rétegekben nagyon jó állapotban megmaradtak.

Mint Wilhelm Gábor elmagyarázta, a házak nagyobbak voltak a mai garzonlakásoknál. Mert igaz ugyan, hogy a földbe vájt alapterületük csak körülbelül 4x5 méter, de a föld felett a házak kiszélesedtek még körbe 1-1,5 méterrel. A földig érő tető cölöpsorra támaszkodott.

A régészek sok kerámiadarabot találtak, főként cserépbográcsokból, ezekből legalább húszfélét tudtak megkülönböztetni az eltérő perem alapján. Három úgynevezett anonim dénár is előkerült a földből, ezeket 1140-1160 környékén verték, és onnan ismerhetők fel, hogy a király (II. Géza uralkodott ekkor) neve nem került rá az érmére.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés