November harmadikán este megtelt élettel a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium díszterme, ugyanis az iskola adott otthont annak az egész vármegyét átfogó rendezvénysorozat kalocsai eseményének, mely a drog helyett egy másik, jobb, olcsóbb és egészségesebb szenvedélyt ajánlott az érdeklődőknek: a néptáncot.
Új drogprevenciós programot indított az Országos Rendőr-főkapitányság, melynek célja, hogy új, innovatív módszerekkel közelítsék meg a drogprevenció témakörét a rendőrök.
– Ezért aztán egy merészet álmodtunk, és mi a népzenét, a táncot, ennek kulturális értékeit választottuk, és azt, hogy ezt az üzenetet továbbítsuk a fiatalok számára, hogy legyen a tánc egy szenvedély, legyen a zene egy szenvedély, hogy inkább ezekhez az élményekhez folyamodjanak, mintsem ahhoz, hogy drogot használjanak – osztotta meg portálunkkal Váróczi-Bakos Rita rendőr alezredes.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője kiemelte: szerencsés helyzetben vannak, hiszen vármegyénk bővelkedik a népi kulturális értékekben, például Kecskeméten Csík János és a Hírös Táncegyüttes állt a kezdeményezés mellé, de a kalocsai eseménnyel egy időpontban többek között Kiskunmajsán, Kiskunhalason és Baján is várták a feltöltődni vágyókat.
Kalocsát szeretném kiemelni mindenképpen, hiszen itt óriási kulturális értékek vannak, a kalocsai népzene és a tánc, a kalocsai minta mind-mind olyan értékek, amiket a fiataloknak meg kell ismerniük”– hangsúlyozta Váróczi-Bakos Rita.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A 18 órakor kezdődő rendezvényt dr. Bagó Zoltán polgármester nyitotta meg, melyet követően Pogrányi Miklós és barátai ragadtak hangszert, szolgáltatva a talpalávalót az ingyenes rendezvényen.
A tánc szenvedélyét Illésné Koszta Krisztina, Illés Zoltán, Herczeg-Magó Marianna és Herczeg Gábor hozta közelebb a résztvevőkhöz, akik között lelkes, rutinos táncosokból sem volt hiány, így első perctől fogva adott volt minden egy kiváló táncházi mulatsághoz.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.