2026. 02. 18. szerda
Bernadett
: 378 Ft   : 319 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tűz! Tűz! Tűz! – Lángoló fáklyák, tűzzsonglőrök és lánglelkű népdalénekes után tűzijáték a Szent István-napok zárásaként

Illés György Cinó  |  2018. 08. 22., 19:25

Sötétedés után a Foktői úti Vajas-híd díszszökőkútjától induló csónakos-fáklyás felvonulással, majd a Mátyás király úti híd közelében található víziszínpadon tűzzsonglőr produkcióval és népzenei-világzenei koncerttel, Kovács Nóri népdalénekes, és gitáros kísérője előadásával ért véget az idei Szent István Napok programsorozata, amelyet a tortára habként látványos tűzijáték zárt augusztus 20-án késő este.

Az augusztus 20-ai program Kalocsán már hagyományosan az ünnepi képviselő-testületi üléssel kezdődött, amelynek során, mint minden évben, most is kiosztották a város kitüntető díjait.

Később koszorúzással  folytatódott a hivatalos ünnepségek sora, majd a népi hagyományok jegyében az Új Kenyér megáldásával és megosztásával, majd a város újabb keletű szokásai szerint – részben csónakokkal, a Vajason – fáklyás felvonulással folytatódott az ünneplés, idén először egy hatalmas, fehéren világító, némileg egyszerűsített, stilizált Kalocsa címerrel a csónakok élén.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A Kubikus parkba érve a Vajas túlsó partja mellett felállított víziszínpadon bemutatott műsorban gyönyörködhetett a közönség: előbb a Lángoló Leguánok tűzzsonglőr társulat előadása, majd Kovács Nóri népdalénekes szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Lángoló Leguánok tűzzsonglőr-bemutatója során láthattuk A Tízkörmű Tűzkarmú Démon táncát – legalábbis mi ezt a munkacímet adtuk az alábbi videónak:

Aztán „egy kis hullahopp-karikázás” következett, extrákkal:

Ezen a harmadik videón pedig a Lángoló Leguánok társulatának mindhárom, itt színpadra lépett tagját egy felvételen láthatjuk:

Később – rövid átszerelés, színpadi beállás után – Kovács Nóri énekét hallgathatta az ünneplő tömeg.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A népdalénekes Magyarnak lenni című, a részben autentikus népdalokat gitáros, illetve elektronikus zenei kísérettel, kortárs feldolgozásban fölvonultató műsora a viszonylag nagy távolság és a szerénynek mondható világítástechnika miatt vizuálisan túl sokat nem tudott hozzátenni a látványos tűztáncos produkcióhoz. 

Azonban

ITT ÚGYIS A ZENE VOLT A LÉNYEG, AMIBŐL PEDIG HOZTUNK EGY VIDEÓS ÍZELÍTŐT!

Íme:

A meghirdetettnél mintegy húsz perccel később kezdődött fáklyás felvonulás és a megszokottnál valamivel hosszabbra nyúlt programok után

A SOKAK ÁLTAL VÁRT TŰZIJÁTÉK MEGLEHETŐSEN KÉSŐRE MARADT,

ami különösen a kisgyermekes családok számára okozott kellemetlenséget:

A KÖZÖNSÉG SORAIBAN SOK VÁLLON ALVÓ, KÓKADOZÓ KISGYEREKET LÁTHATTUNK,

akiknek nem irigyeljük valószínűsíthetően hirtelen ébredésüket, amikor az első rakéták kilövése utáni pillanatban megkezdődött az eszeveszett durrogás…


Forrás: Illés György / KALOhírek

De, ha sikerült magukhoz térniük első riadalmukból, akkor

POMPÁS ÉGI SZÍNKAVALKÁDBAN LEHETETT RÉSZÜK A PARTOT ÉS A KUBIKUS PARKOT MEGTÖLTŐ ÜNNEPLŐ TÖMEGGEL EGYÜTT.

Ezzel zárult a Szent István Napok 2018-as rendezvénysorozata Kalocsán.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-16 18:40:00
Határidő előtt benyújtotta dr. Bagó Zoltán polgármester Kalocsa Város és Intézményei 2026. évi költségvetésének tervezetét. A grémium 12 tagja közül csak hatan adták a tervezetre a voksukat, hatan tartózkodtak, így hamarosan újra napirendre kerül a kérdés. A költségvetés elfogadásának határideje március 15.
2026-02-15 11:28:10
A bokszolók „az ország legnagyobb ilyen versenyét” szervezik, de a Sportcsarnok ingyenes ingatlanhasználatára irányuló kérelmük tárgyalását egyelőre elnapolták. Viszont a Kalocsai Diáksport Bizottság diákolimpiai kézilabdameccsek rendezése céljából benyújtott kérelme zöld utat kapott: a tavasz folyamán négy napon át pattoghat a labda városunkban.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 18., 13:30
A húsvétra készül a keresztény világ Még >>>
2026. 02. 18., 13:26
Országszerte több üzletben is ugyanazzal a „bankjegyes” trükkel csapta be az eladókat Még >>>
2026. 02. 18., 10:46
Lezárt akta: újabb szekszárdi kábítószer-kereskedő ügyében fejezték be a nyomozást. Még >>>
2026. 02. 17., 11:50
Több mint kilencszáz gyorshajtót regisztráltak egy hét alatt Bács-Kiskun vármegyében. Emellett 48 baleset történt, tizennégyen megsérültek. Az ittas vezetők és a helyszínről elhajtó sofőrök ellen is intézkedtek. Még >>>
2026. 02. 17., 10:29
Egy napon belül elfogták azt a 33 éves férfit, aki balesetet okozott Kiskunfélegyháza térségében, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az ütközés következtében a vétlen sofőr az árokba sodródott és fának csapódott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást. Még >>>
2026. 02. 16., 11:00
Február 12-én őrizetbe vettek egy 28 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta lopott a városban. Elsősorban kerékpárokat tulajdonított el, de más bűncselekmények is a számlájára írhatók. Végül egy sikertelen értékesítési kísérlet buktatta le. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK