2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Szemezgetés a Kalocsai Sport Egyesület szakosztályai közül

Tamás Ferenc  |  2018. 07. 14., 10:21

Az ezeréves érseki város Kalocsa sportpalettájának vezető helyén immár közel fél évszázada a Kalocsai Sport Egyesület grémiuma áll, amelyet az 1976-os megalakulásától 2017-ig Kőszegi Ferenc elnök vezetett professzionális módon nagy odaadással és még több emberséggel.

Így nyáron – sportesemények híján az uborkaszezonban –, itt a lehetőség arra is, hogy betekintést nyerjünk a KSE nagy családja életébe, hogy legalább a szavak szintjén megismerkedjünk a klub szakosztályaival. Első nekifutásra öt közösségről adunk távirati stílusban információt, hogy városunk sportszerető közvéleménye is tájékozódhasson az egyesületben folyó szakosztályi tevékenységről.

 

A bemutatást azonban mindenképpen azzal kell kezdenünk, hogy a nyugdíjba vonuló Kőszegi Ferenc helyére a klub közgyűlése Jenei Tibor egykori „Dózsás” testnevelő tanárt választotta.

Asztalitenisz szakosztály:

- szakosztályvezető – dr. Szabó Tibor
- edző – Farkas Zoltán
- versenyzők – utánpótláscsoport, megyei II.o. csapat, megyei I. o. csapat (mindkét gárdánk ott van bajnoksága középmezőnyében)
- a szakosztály fiatal tehetsége Rogács Erik országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett a középiskolások korosztályában (képünkön)

Birkózó szakosztály:

- szakosztályvezető – Romsics Gábor
- edzők- ifjabb Elekes Endre, Hamzók József
- utánpótláskorú fiataljaink idén is részt vettek korosztályuk megmérettetésein, közülük is kiemelkedett Elekes Enikő (képünkön), aki a magyar serdülő válogatott tagjaként az Európa-bajnokságon is birkózhatott, sajnos ott helyezetlen maradt súlycsoportjában
- Hamzók és Barna Zoltán veterán magyar bajnoki címet harcoltak ki, így jogot szereztek a veterán VB-n való indulásra is.

Karate szakosztály:

- szakosztályvezető – a lemondott Szűcs Zsolt helyére nem választottak
- edző – Shihan Szűcs Zsolt
- hagyományosan kiemelkedően teljesítenek korosztályaikban kyokushin karatékáink, amelyre mintegy igazolás, hogy közülük nyolcan is küzdőtérre léphettek a június 22-23-i, Szentesen megrendezett korcsoportos világbajnokságán. Ők a következők: Dicsa Dorina, Szűcs Luca, Mészáros Lili, Bessenyei Réka, Czéh Alexa, Jáksó Márkó, Matos Milán, Varga Zoltán.

A Ciglédi úti karatékák nagy családja

Röplabda szakosztály:

- szakosztályvezető – nincs választott vezetője a röpiseknek
- edzők – Szigeti Anna, Dely-Pálinkás Anikó, Gulyás Péter
- a felnőtt női csapat az NB II. Közép csoportjában negyedikként zárt, míg az ifjúsági lányok bajnoki vetélkedésében a mieink az első húsz klub között végeztek, amely ugyancsak dicséretes teljesítmény. Végül is öt korcsoportban, mintegy hetven játékosunk lépett pályára, akik közel száz mérkőzésen szerepeltek.

A röplabdás hölgykoszorú a Sportbálon

Tájfutó szakosztály:

- szakosztályvezető – Dénes Zoltán
- edző – Dénes Zoltán
- Versenyrendezésből jeles! Talán így lehetne méltatni a KSE tájfutóinak 2018-as első félévét, mi több, a szakosztály tevékenyen részt vesz majd a július 8–14. között Kecskeméten megrendezésre kerülő Junior Világbajnokság megrendezésében is. Szeniorjaik – Borbás Nándor, Dénes Zoltán, Koprivanacz Imre – kategóriájukban ott vannak az országos elitben.

Dénes Zoltán útban a cél felé

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK