2023. 09. 23. szombat
Tekla
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai szó és kép 6: már biztosan lesz!

2019. 11. 12., 13:13

Június elején írtunk arról, hogy a már öt megjelenést megért „Kalocsai szó és kép” antológiás kötet, amely kalocsai és környékbeli, vagy a városhoz kötődő alkotók munkáit gyűjti csokorba és mutatja be, 2019-ben hatodszor jelenleg meg. Írásunknak, akkor még csak a kincstári optimizmus által vezérelve ezt a címet adtuk: „Kalocsai szó és kép volt, van, lesz”. Most már szinte biztos, hogy lesz!

Ugyancsak idézve nyár eleji cikkünkből, a szerkesztők bíznak abban, hogy a pályázók meghallják a hívó szót és a hatodik könyvbe is gazdagon kerülnek majd történetek, novellák, egypercesek, költemények, vagy képzőművészeti alkotások minőségi fotói.

Félévtizedes hagyomány szakadt meg egy rövid időre tavaly, hiszen 2018-ban nem jelent meg a helyi kötődésű alkotók gyűjteménye. Az idén karácsonykor ez – remélhetőleg – másképp lesz!
bővebben ...

Ebbéli reményeit fogalmazta meg akkor a szerkesztő csapat képviseletében Balogh Csaba Zoltán, mondván, augusztus közepéig várták a pályaműveket digitális formátumban, és arról, hogy a nevezett művek bekerülnek-e a várhatóan karácsonyra megjelenő könyvbe.
Azt is elárulta, hogy a kötet tartalmáért felelős társaság személyi összetétele az idén is változatlan, azaz Németh Sándor a főszerkesztő, a képzőművészeti alkotások szűréséért pedig Kiss István művésztanár felel, de a szerkesztőség munkáját segíti a megszólaló riportalany és Gróf József költő is.

Balogh Csaba Zoltán immáron örömmel jelentheti, hogy

összeállt a hatodik antológiás kötet anyaga,

amelyben új arcukat és hangjukat mutatják meg a kiadványban rendszeresen szereplő irodalmárok és képzőművészek, hiszen van belőlük szép számmal.

Az új hanghoz ugyanakkor teljesen új, korábbi kötetekből ismeretlen arcok és nevek is hozzájárulnak majd, köztük négy új irodalmárral és hét képzőművésszel, akik a hatodik kiadványban debütálnak majd Kalocsa művészetpártoló olvasóközönsége előtt.

A szerkesztő rövid összesítést is készített, amelyből kiderül, hogy az első hat kötetben mindeddig 122 szerző jelenik, illetve jelent meg, köztük 52 irodalmár, 63 képzőművész, és 7 mindkét területen érintett alkotó, és összesen 410 képzőművészeti alkotásról készült fotónak adott helyet oldalain valamennyi könyv.

A remélt megjelenési időről és módról Balogh Csaba Zoltán egyelőre óvatosan fogalmaz. Annyit elmondott, hogy ha novemberben mielőbb el tudják juttatni a tördelő-szerkesztőtől a nyomdához az anyagot, akár már december első felében kézbe vehető lesz a kötet. Annak küllemében látványos átalakítást – hagyományosan – nem terveznek, hiszen azzal mára teljesen eggyé forrott a Rökk Károly festőművész jegyezte kalocsai téli táj képe, és azzal a hagyománnyal sem szeretnének szakítani, hogy a Tomori Pál Városi Könyvtárban tartsák meg az ünnepélyes könyvbemutatót. A mikor kérdés azonban mindkét esetben a jövő zenéje. Azt viszont hangsúlyozta, hogy érdemes lesz „centit vágni” a megjelenésig, ugyanis izgalmas új hangok és látásmódok köszönnek majd vissza a lapokról.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 18., 14:13
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>
2023. 09. 20., 16:55
Kalocsa Város Önkormányzata rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyerekek részére. Még >>>
2023. 09. 20., 07:59
A nyughelyre helyezett pénzérméket soha ne mozdítsuk el a helyükről, mert az emlékezők érzelmeit tükrözik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK