2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Holnap: nyílt nap! – A kalocsai szakgimnáziumok, szakközépiskolák várják a továbbtanulás előtt álló diákokat

Holnap: nyílt nap! – A kalocsai szakgimnáziumok, szakközépiskolák várják a továbbtanulás előtt álló diákokat
Helyszín: Kalocsa, Dózsa Asztrik téri épülete
Dátum: 2019. november 15., péntek 07:30

A Bajai Szakképzési Centrum égisze alá tartozó két kalocsai középiskola, a Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, illetve a Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola holnap, azaz november 15-én, pénteken tartja meg nyílt napját, amelyen az oktatási intézményekben elsajátítható szakmákkal, hivatásokkal, illetve kiemelten a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati képzéssel ismerkedhetnek az érdeklődők. A rendezvényre elsősorban a nyolcadik osztályos tanulókat várják – hiszen nekik kell leghamarabb dönteniük arról, hogy hogyan tovább –, de szívesen látják a hetedikeseket is, valamint, amennyiben idejük engedi, az érintett diákok szüleit is.

A nyílt nap immár hagyományosnak mondható, azt minden évben ilyenkor, az őszi időszakban szokták megrendezni a kalocsai középiskolák. Így történt ez tavaly is, amiről akkor portálunk is tudósított, ahogyan tavalyelőtt is írtunk a rendezvényről.

A program most is ugyanazt kínálja, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy most a szakképzésben azóta történt újdonságokkal is ismerkedhetnek a továbbtanulás előtt álló diákok. Márpedig ilyen újdonságok szép számmal vannak a kalocsai iskolákban is, hiszen a szakképzés néhány évvel ezelőtti átszervezésének épp az volt a célja, hogy a szakemberek kiművelése minél jobban kövesse a munkaerőpiac megújuló igényeit, és minél rugalmasabban reagáljon a műszaki, tudományos és szakmai újdonságokra.

A program a reggel fél nyolctól nyolc óráig tartó regisztrációval kezdődik a Dózsa Asztrik téri épületében reggel nyolctól, majd nyolc órától arról kapnak tájékoztatást a diákok, hogy milyen szakmák közül választhatnak, akik a kalocsai középiskolákban kívánják folytatni tanulmányaikat a jövő évtől, akár szakgimnáziumi, akár a hároméves szakképzést nyújtó szakokon.

A program keretében nyolc órától tízig a Dózsa kínálatával ismerkedhetnek a tanulók, majd tanári kísérettel szervezetten vonulnak át a másik iskolába, ahol fél tizenegytől fél egyig az ottani lehetőségek bemutatásával folytatódik a rendezvény. Annak során nemcsak információkkal látják el az érdeklődő fiatalokat, hanem a tanműhelyekben a gyakorlatban is kipróbálhatják az egyes szakirányok csínját-bínját, sőt a rendezvénynek épp ez utóbbi áll a középpontjában, hogy a tanulókat ne érje kellemetlen meglepetés, amikor kezükbe veszik az adott munkához való szerszámokat, és személyes tapasztalatuk által mérhessék föl gyakorlati rátermettségüket is a számukra szimpatikus szakirányok vonatkozásában.

A nyílt napon részt vevő, mindkét intézményt fölkereső diákok igazolást kapnak majd, amelyet az általános iskolák természetesen elfogadnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK