Itt találod az összes cikket a „MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis” témában!
Az Eperföldi templomban az áldozatok emlékére mutatták be a reggel fél tízkor kezdődött szentmisét, majd a templom előtti téren, a Doni áldozatok emlékművénél tartottak megemlékezést és koszorúzást katonai tiszteletadással. Beszédet Simon Zoltán alpolgármester, verset Iván Adrienn mondott, közreműködött a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.
Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével emlékeztek meg az egykori alakulatról és a régi bajtársakról.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.