A Történelmi Vitézi Rend kalocsai csoportja kiemelkedően aktív, rendszeresen megtartják megemlékezéseiket helyben, részt vesznek a városi rendezvényeken, de más alapszervezetekkel is együttműködnek, valamint a rend országos tevékenységéből is kiveszik részüket. Már tavaly is ezt tervezték – ám a koronavírus közbeszólt –, és most is arra készülnek, hogy városunkban tartják meg a rend legnagyobb ünnepének számító országos vitézavatást. A nagyszabású rendezvénynek a tervek szerint a Nagyboldogasszony főszékesegyház ad majd helyet.
A Történelmi Vitézi Rend legfőbb feladata a nemzeti hagyományok őrzése, állománygyűlések szervezése, illetve a városi, ünnepi rendezvényeken való részvétel. Legutóbb a doni-katasztrófa kapcsán tartott csendes megemlékezésen rótták le kegyeletüket és tiszteletüket a hősök előtt, de megyei rendezvénynek is házigazdái voltak már 2013 tavaszán, amikor a rend Bács-Kiskun megyei állománygyűlését városunkban tartották meg.
A vitézi rendet Horthy Miklós kormányzó alapította 1920-ban. E kiemelt társadalmi csoport az I. világháborúban – ahogy akkor nevezték: a Nagy Háborúban – hősiességükkel érdemeket szerzett személyekből állt, leszármazottaik pedig örökölhetik a vitézi címet. Ezen a jogon szerveződött újra a rendszerváltást követően a rend, amelynek egy kisebb, de annál lelkesebb csoportja Kalocsán is működik.
Vitéz Vörösváczky Csaba 2006-ban csatlakozott a helyi csoporthoz. A kalocsai csoportról, kiemelten jószolgálati tevékenységükről vitéz Vörösváczky Csaba nyilatkozott portálunknak. Vörösváczky karitatív tevékenységükről elmondta: a Történelmi Vitézi Rend kalocsai csoportjában több tagtárs a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatárasa is, így az itteni, jótékonysági feladatokat ők végzik el. Maga a rend, illetve a tagság jobbára vidéken folytat hasonló tevékenységet, például – anyagi lehetőségeink szerint – ételt osztanak a rászorulók számára.
Máshonnan indult kezdeményezéseket is fölkarolnak alkalmanként, így 2019 decemberében az Ordo Hungariae könyvadományozó akciójába kapcsolódtak be, a szervezet által összegyűjtött, a térségünkbe szánt könyvek szétosztásában, a hasznosulásukra legalkalmasabb helyek, óvodák, iskolai könyvtárak részére való eljuttatásában közreműködtek.
Kalocsán tartanák az országos vitézavatást
A vitézi rend legnagyobb ünnepe a vitézavatás, amelyet a tervek szerint ebben az évben Kalocsán tartanak meg – ezt sajnos tavaly megakadályozta a koronavírus-járvány.
A koronavírus járvány keresztülhúzta a 2020-ra tervezett programjainkat. Egyebek mellett akkor tartottuk volna Kalocsán, a Nagyboldogasszony főszékesegyházban a soron következő, országos vitézavatásunkat, ami így sajnos elmaradt, de bizakodunk, hogy idén bepótolhatjuk!– nyilatkozott a tavaly meghiúsult, illetve az erre az évre tervezett vitézavatóról v. Vörösváczky Csaba, aki azt is elmondta, hogy a jelenleg közel tíz tagot számláló helyi csoportjuk szívesen látja a csatlakozni vágyókat is. Akit érdekel ez a fajta szolgálat, az csatlakozási szándékát egyebek mellett v. Vörösváczky Csaba Facebook-oldalán jelezheti.
Forrás: Kalocsa TV