2021. 12. 08. szerda
Mária
: 366 Ft   : 324 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Egy kis ékszerdoboz lett a megye legfiatalabb települése – Imrehegyen valamennyi köz- és egyházi épület példásan rendben!

Zsiga Ferenc  |  2019. 08. 06., 10:05

Aki nem hiszi el a címben tett állítást, szánjon rá néhány percet, ha a Kecel-Imrehegy-Kiskunhalas, egyelőre még „dadogós” úton közlekedik. Higgyék el, megéri azt a pár száz métert a bekötőúttól a központig megtenni, hogy a szépen rendben tartott lakóházak, előkertek, útszegélyek, térburkolatok, parkolók, mutatós, árnyat adó parkok, immár valamennyi felújított középület láttán azt mondják: ez már valami! Különösen úgy, hogy a 800 lelket számláló községnek évente mintegy 100 millió forint a működési költségvetése. Ennek ellenére karakteresen kisvárosias jellegű a község hangulata és megjelenése. Mindehhez semmit nem adtak el, minden értékükre, mint a két szemükre vigyáznak, az igényesség szinte mindenben, például, ahogy az augusztus 2-i projektátadó ünnepséget megrendezték, megmutatkozik.

Merthogy pénteken fontos állomásához érkezett a megye legfiatalabb települése, Imrehegy, ahová szerkesztőségünk a középületek energetikai korszerűsítése című projektzáró rendezvényére kapott meghívót.

A 10 órakor kezdődő bensőséges ünnepség részeként Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Túriné Czeglédi Edit polgármester három helyszínen, a megújult orvosi rendelőnél, az egészségháznál, az iskola és óvoda épületnél vágta át a nemzetiszínű avatószalagot.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az ünnepség vendégeit, a helyi lakosokat Túriné Czeglédi Edit köszöntötte, majd felkérte Rausch Sándort ünnepi beszéde megtartására.

Az alelnök áttekintést adott a megye valamennyi települését, 118 várost és községet érintő, a Megyei Önkormányzat Területi Operatív Program (TOP) keretében már megvalósult és folyamatban lévő, eredetileg 63 milliárd, immár 70 milliárd forint pályázati forrás elosztási rendszeréről, a beruházások jelentőségéről.

Mint hangsúlyozta, Imrehegyen az Önkormányzati Épületek Energetikai Korszerűsítés című pályázat keretében 87,09 millió forintból nem csak energetikai szempontból lettek modernebbek az épületek, amely majd az energiaszámlákban is megmutatkozik, de településképi szempontból is fontos, hogy ezek az intézmények külső megjelenésükben is esztétikusabbak lettek.

Rausch Sándorbeszéde végén megyezászlót ajándékozott Imrehegynek, amelyet a település nevében Túriné Czeglédi Edit vett át és köszönt meg.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Bányai Gábor országgyűlési képviselő a megvalósult beruházások jelentősége mellett szólt arról is, hogy

IMREHEGYEN AZ INTÉZMÉNYEK FEJLESZTÉSE A FOGYÓ LÉLEKSZÁM ELLENÉRE TÖRETLENÜL FOLYTATÓDIK. BÍZVA ABBAN, HOGY AZ ITT ÉLŐ FIATALOK MARADNAK, A MÁR ELTÁVOZOTTAK PEDIG ENNEK HATÁSÁRA IS VISSZATÉRNEK.

Túriné Czeglédi Edit megköszönte az országgyűlési képviselő, a megyei önkormányzat támogatását, majd a beruházásokról szólva elmondta: a vissza nem térítendő pályázati forrásból

AZ ORVOSI RENDELŐ, EGÉSZSÉGHÁZ, ISKOLA ÉS ÓVODA ÉPÜLET 80,09 MILLIÓ FORINTBÓL MEGVALÓSULT ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE FONTOS MÉRFÖLDKŐ AZ ÉVI MINTEGY 100 MILLIÓ FORINTBÓL GAZDÁLKODÓ KÖZSÉG ÉLETÉBEN.

Hozzátette, a projekt tartalmi elemeinek, például a fosszilis energiahordozó alapú hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje, a kapcsolódó fűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, akadálymentesítés, a már meglévő, kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, külső szigetelés, nyílászáró cserék következtében az önkormányzat épületei hosszú időre megfelelnek majd az energiatakarékos, költséghatékony üzemeltetés feltételeinek.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A projektzáró ünnepség záróakkordjaként a három helyszínen Bányai Gábor, Rausch Sándor és Túriné Czeglédi Edit vágta át a nemzetiszínű avatószalagot, az épületeket Tápai Péter káplán szentelte meg.

A projektátadó ünnepségen a járás számos polgármestere megjelent és gratulált mindahhoz az eredményhez, amit Imrehegyen mind az épített környezet, mind a közösségi élet újraélesztése, fenntartása érdekében elértek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 07., 20:04
A Mikulást és rénszarvasát a kecskeméti megyei kórházban énekszóval várták a gyermekek és szüleik az erkélyen. A Mikulás szokatlan érkezését a Covid-járvány miatt szervezték a magasba. Még >>>
2021. 12. 07., 18:35
Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy segítsék a Kalocsa Város Önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztályának munkáját a kérdőív kitöltésével. Még >>>
2021. 12. 07., 15:41
A Csajda-kertben épülhet játszótér, a temetőben a kerítés javítására és világításra is jut a forrásból. Még >>>
2021. 12. 07., 10:30
A karácsonyi szezonban ismét karitatív kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az OMV Hungária: a töltőállomásokon megvásárolható adománykártyákkal lehet támogatni az alapítvány munkáját. Még >>>
2021. 12. 07., 08:41
A hetedik játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>
2021. 12. 06., 19:35
Kedves Gyerekek! Bízunk benne, minden kiscsizma megtelt már ma reggelre! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés