2022. 01. 20. csütörtök
Fábián, Sebestyén
: 357 Ft   : 315 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

A házasélet mint a költségvetési vita iskolája – Avagy: ki tudja, hány éve házas Filvig és Bolvári?!

Illés György Cinó  |  2018. 11. 26., 15:54

Alaphelyzetben sima ügy a törvényben előírt, negyedéves költségvetés-módosítás, hiszen egyszerű, adminisztratív lépés: a legutóbbi módosítás óta eltelt időben már meghozott döntések, törvényi változások pénzügyi következményeit kell megjeleníteni a város pénzügyi tervében. Na ja! Ha jövőre nem volnának helyhatósági választások! Az addig hátralévő szűk év sok vidám pillanatot hozhat a város politikai életébe.

Sőt, már hozott is, például azzal, hogy Angeli Gabriella most látta elérkezettnek az időt, hogy a polgármestert szembesítse egyik választási kampányígéretével, egyúttal fölajánlotta közreműködését német befektetők idevonzásában, Bálint József ígéretének előmozdítása végett. Gáláns ajánlatára Szabó Balázs reflektált a bajsza alatt, Filvig Géza pedig mindezt igen nagyra értékelte, amint a hétvégén meg is írtuk.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

A LEGUTÓBBI TESTÜLETI ÜLÉSNEK AZONBAN VOLT MÁS IZGALMAS VONATKOZÁSA IS, HISZEN AZ ESEDÉKES KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁS ELFOGADÁSA SEM MENT OLYAN SIMÁN, MINT AZT A KORÁBBI TAPASZTALATOK ALAPJÁN VÁRNI LEHETETT.

Volt már ugyan korábban is olyan negyedévi költségvetés-módosítás, amelynek elfogadása bonyodalmakba torkollott: tavaly a második negyedévit csak második nekifutásra sikerült elfogadni, mégpedig elsősorban azért, mert Angeli Gabriella képviselő – különutas politikájának egyik első markáns jegyeként – a testületbe a Fidesz-KDNP által delegált képviselőkkel együtt szavazott.

Most ilyen fiaskóval nem kellett szembenéznie a testületnek, illetve a városvezetésnek, mivel

A JAVASLAT ELSŐRE ÁTMENT.

Azonban a döntéshozatalt megelőző vita során hallhattunk néhány izgalmas érvet, amelyek a vita tárgyához csak érintőlegesen kapcsolódtak ugyan, mégis, vagy tán épp ezért élénk párbeszéd alakult róluk ki két képviselő, Filvig Géza és Bolvári Ferdinánd közt.

Filvig Géza szólalt fel elsőként

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

FILVIG RAGASZKODOTT HOZZÁ, HOGY KÉPVISELŐKÉNT LEHESSEN ÖNÁLLÓ VÉLEMÉNYE, ÉS KÉPVISELHESSE AZT A TESTÜLET ÉS A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT.

Ezt azért tartotta fontosnak előrebocsátani, mivel az ezt megelőző testületi ülésen Bolvári Ferdinánd távollétében vonta kritika alá a Filvig által az időseknek szánt ünnepi juttatások kettőről háromezerre való emelésére tett javaslatát, valamint azt a tényt, hogy a testület azt vita és ellenvetés nélkül elfogadta, miközben az ellenzéki képviselők egy alkalommal sem szavazták meg a költségvetési mozgásteret megteremtő lépéseket.

A képviselők minderről később a közösségi médiában is folytatták diskurzusukat, amelybe akkor Angeli Gabriella is bekapcsolódott.

Filvig mostani mondandója kezdetén visszautalt a Bolvári által az előző testületi ülésen elmondottakra, nevezetesen, hogy „az ellenzéki képviselők nem szavazzák meg a költségvetést, és hogy ez milyen felelőtlen dolog, és a város gazdálkodását veszélyezteti” majd két példát idézett föl a korábbi költségvetésekből, amelyekkel nem tudott egyetérteni:

  • 2014-ben egy új bizottságot hozott létre az önkormányzat, amelynek évi költsége 2,5 millió forint, amit a képviselő fölöslegesnek tart.
  • Az önkormányzat mintegy félmilliárd forint értékű vagyonelemet értékesített – utalt a képviselő kimondatlanul a KalocsaKOM-ra –, úgy hogy ezt nem a jelenlegi önkormányzat hozta létre, illetve termelte ki, hanem készen kapta. Ennek ellenértéke is bekerült a költségvetésbe, és bár először ezt letagadták, de később a pénzügyi osztályvezető elismerte, hogy abból működésre is költöttek.

Bálint József emlékei szerint viszont a KalocsaKOM-ot az ezt megelőző önkormányzat is értékesíteni akarta, csak épp sikertelenül, pedig nem ők, hanem az azt megelőző önkormányzat nyerte rá a forrást pályázaton. Ugyanakkor a város vagyoni helyzete olyan volt, hogy értékesíteniük kellett egy olyan vagyontárgyat, amellyel egyensúlyba tudják hozni Kalocsa költségvetését.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

Az összeg teljes egésze beépült a költségvetésbe, nem magánfelhasználásra ment”– mondta Bálint József, hozzátéve, hogy annak egy része a cégek feltőkésítésére ment el, egy része a fejlesztési alapba került, egy részét pedig valóban működésre fordították, de el tudnak számolni vele, és még mindig van belőle valamennyi maradvány.

Egyébként, ha ezt nem lépjük meg, akkor valószínűleg nem vitatkoznánk itt, mert a költségvetésünk miatt szanálásra került volna az önkormányzat.”A házasélet mint a költségvetés-készítés iskolája

Miután Katus Attila a pénzügyi bizottság támogató álláspontját tolmácsolta, Bolvári Ferdinánd Filvig Gézához fordulva a költségvetés elfogadását a házassághoz hasonlította, mondván, ott sem feltétlenül értenek mindenben egyet a felek, ahogyan

VELÜK IS ELŐFORDULT MÁR, HOGY NEMTETSZÉSÜKET NYILVÁNÍTOTTÁK, VAGY NEM SZAVAZTÁK MEG A KÖLTSÉGVETÉST, ILLETVE A HÁTTÉRBEN KOMPROMISSZUMOKAT KÖTÖTTEK.

Ugyanez van a házastársunkkal is: hogyha egy-két dologban, vagy tízben nem értünk egyet, attól még nem hagyjuk ott, nem válunk el – ezt majd meg tetszik tudni, Ön még nem olyan rég óta házas"– mondta Bolvári, aki szerint a költségvetés is hasonló: azt kell nézni, hogy a városnak jó legyen, a napi pénzügyek menjenek, aminek érdekében kompromisszumokat kötnek, ha nem is értenek mindennel egyet, bár az ilyen kérdésekről szóló vitákat – ellentétben az ellenzékkel – ők inkább a háttérben szokták lefolytatni.

FILVIG GÉZA MEGKÖSZÖNTE A HÁZASÉLETTEL KAPCSOLATOS FELVILÁGOSÍTÁST, DE A KÖLTSÉGVETÉST NÉMILEG ATTÓL KÜLÖNBÖZŐ DOLOGNAK TARTOTTA.

Megértem képviselőtársam álláspontját, és nagyon jól esett a vallomása, hogy elmondta, hogy a háttérben milyen alkuk és milyen viták vannak"– szívélyeskedett kölcsönösségi elven Filvig, majd hozzátette,

HA Ő IS ANNYI ELŐNYHÖZ JUTNA A KÖLTSÉGVETÉSBŐL, MINT BOLVÁRI, VALÓSZÍNŰLEG Ő IS MEGSZAVAZNÁ AZT.

Költségvetési előnyök

Filvig ugyanis kifejtette: szerinte

MIND BOLVÁRI HOBBIJAI, MIND A CIVIL SZERVEZETE, MIND SZEMÉLYE SOK KÖLTSÉGVETÉSI ELŐNYHÖZ JUTOTT.

Mindezek kapcsán megjegyezte:

Nem véletlen hogy Török képviselőtársam Önhöz fordult, hogy ha a polgármesternél valamit el szeretne érni, ahhoz az Ön segítségét kérje, mert kezd az a benyomásunk kialakulni, hogy van a képviselő-testület és van Bolvári Ferdinánd.”[Filvig arra a napirend előtti hozzászólására utalt Török Ferencnek, amelyben azt szorgalmazta, hogy a fiatalok számára létesítsenek gördeszka-pályát, s amivel Bolvári szerint Török nyitott kapukat döngetett, amelyeket ráadásul szerinte döngethetett volna belülről is. – A szerk.]

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

ENNÉL A PONTNÁL A POLGÁRMESTER FIGYELMEZTETTE A KÉPVISELŐT, HOGY E MEGJEGYZÉSÉT ZÁRJA RÖVIDRE, MERT AZ ELHANGZOTTAK NEM TARTOZNAK A KÖLTSÉGVETÉSHEZ.

Személyes(kedő) megszólítások?

Erre Filvig megköszönte, hogy a polgármester a maga módján megerősítette az általa elmondottakat, hiszen

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

amikor Bolvári képviselőtársam az én házasságomat említette, hogy mióta vagyok házas, akkor nem tetszett rászólni a képviselő úrra, hogy az, hogy Filvig képviselő hét éve, vagy tizenhét éve házas, az nem tárgya a költségvetési módosításnak
– mondta Filvig, hozzátéve:

KÖSZÖNÖM A MEGERŐSÍTÉST, IGEN, ERRŐL BESZÉLEK. ÉS ÚGY ÉRZÉKELEM, HOGY A LAKOSSÁG EZT ÉRTÉKELNI FOGJA.”

Végül kétségét fejezte ki, hogy Kalocsa város érdekét szolgálja-e az, hogy egy 500 milliós vagyonelemet eladtak, és ellenértékét fölélték. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy 


AMIKOR A VAGYONHASZNOSÍTÁSI KFT. 120 MILLIÓ RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁST KÉRT, AKKOR AZT JAVASOLTA, HOGY VIZSGÁLJÁK MEG, MIRE KÉRI. EZT AZONBAN A PATKÓ MÁSIK OLDALÁN ÜLŐ KÉPVISELŐK LESZAVAZTÁK, NEM VOLTAK KÍVÁNCSIAK RÁ.

Itt Bálint József újra figyelmeztette Filviget, ezúttal arra, hogy a második hozzászólására fordítható időkerete lejárt. A képviselő ezt is megköszönte, jelezvén, hogy elkerülte a figyelmét, és félbeszakította mondandóját, mondván:

TUDJA, HOGY Ő A KÉPVISELŐI KATEGÓRIÁBA TARTOZIK.

Bolvári is örült, hogy Filvig szóba hozta Török Ferenc kérését, mert annak kapcsán visszaidézhette, hogy amikor a CLLD pályázat alakult, akkor őt is meghívták.

Az első alkalom után azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, mert ez a csapat a Ferdinánd és barátai. És elvonult, és a munkában nem vett részt.”– nem költségvetés, képviselő úr, úgyhogy legyen szíves! – mondta a Bolvári mondandóját félbeszakítva polgármester.

Megszólított ezzel e témával kapcsolatban a képviselő úr!”– méltatlankodott Bolvári, és folytatta:

Így van, tehát Ön is közte lehetne annak a csapatnak, akik éppen a fiatalok deszkapályáját építik, de nincs közte, mert valószínűleg nem akart dolgozni" – fejezte be mondandóját a figyelmeztetés dacára mégis a képviselő.

Ekkor Filvig is jelezte, hogy személyes megszólíttatása kapcsán kérne szót, amire dr. Kiss Csaba jegyző kijelentette, hogy

SZEMÉLYES MEGSZÓLÍTTATÁS JOGCÍMEN EGYPERCES IDŐKERETBEN LEHET MEGSZÓLALNI, A VITA LEZÁRÁSA UTÁN, AMI MÉG NEM TÖRTÉNT MEG.

Ekkor Filvig a jogi bizottság elnökeként szólhatott hozzá, tájékoztatva a testületet, hogy a bizottság kettő igen és kettő tartózkodással nem támogatta a javaslatot, majd a vita lezárása után ismét szót kapott.

Filvig elmondta, a CLLD előkészítő munkában nem lustaságból nem vett részt, hiszen két alkalommal is elment az egyeztetésekre, azonban akkor azt tapasztalta, hogy javaslatai nem nyomnak kellő súllyal a latban, nem hallgatják meg őket, ezért fölöslegesnek érezte magát, és ezért maradt távol, nem pedig azért, mert nem érdekelte.

Ez azonban valóban nem tartozott szorosan a költségvetés-módosítás kérdésköréhez, így valószínűleg nem is befolyásolta a szavazás végeredményét:

A JAVASLAT VÉGÜL 7 IGEN SZAVAZATTAL MEGKAPTA A KELLŐ TÁMOGATÁST.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints! 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 20., 18:02
Gyopáros Alpár kormánybiztos úr már második alkalommal érkezett körzetünkbe annak érdekében, hogy a vezetése alatt álló Magyar Falu Programról személyesen tájékoztassa településeink polgármestereit. Még >>>
2022. 01. 20., 09:36
Az utóbbi hat évből négyben hullott hó a világ legnagyobb sivatagában, de 2017. előtt 1979. óta nem volt ilyen. Nálunk a meteorológusok cudar hidegre figyelmeztetnek. Még >>>
2022. 01. 20., 09:36
A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak. Még >>>
2022. 01. 19., 19:54
Filvig Géza polgármester és kísérete a TOP Plusz források adta lehetőségekről a megyei közgyűlés elnökével és a megyei fejlesztési ügynökség képviselőivel egyeztetett a megyeszékhelyen. Még >>>
2022. 01. 19., 17:01
Dollenstein László polgármester úr, Fröhlich Henrikné, a Hartai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökasszonyának és Vejtei András a Hartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának meghívásra látogatott Hartára Font Sándor országgyűlési képviselő. Még >>>
2022. 01. 19., 13:11
Kiszli Vandának, az Atomerőmű Sportegyesület kajakosának neve is felkerült a magyar kajak-kenu sport örökös bajnokainak márványtáblájára – tájékoztatott az egyesület. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés