2021. 12. 06. hétfő
Miklós
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Font Sándor részleteiben ismertette az útrekonstrukciókról szóló kormányhatározatot – Öregcsertő, Homokmégy belterületi főútjával bővült a projektcsomag

Zsiga Ferenc  |  2018. 11. 29., 21:02

Amint azt a múlt héten Font Sándor közéleti Facebook oldalán hírül adta, és portálunk is beszámolt róla, jelentős részben a Paks II. létesítéséhez kapcsolódón, gyakorlatilag soha nem látott útrekonstrukciós program indul a Duna jobb és bal partján, így Kalocsán és vonzáskörzetében is. Az új elnevezéssel Közép-Duna menti térségben tervezett országos és helyi közúti fejlesztések választókörzetét érintő részéről Font Sándor országgyűlési képviselő az 1573/2018. (XI. 15.) kormányhatározat alapján, Bács-Kiskun megye úthálózati térképén nyomon követve tájékoztatta a sajtó képviselőit Kalocsán, november 28-án.

Mint elhangzott: előkészítő szakaszba léptek azok az útberuházások, amelyek alapvetően a Paks II. projekthez kapcsolódnak. A Kormány 1573/2018. (XI. 15.) határozatáról, a Közép-Duna menti térségben tervezett országos és helyi közúti, valamint vasúti felújítások és fejlesztések előkészítésének megvalósításáról a Magyar Közlöny 177. számában adott tájékoztatást.

Vasúti fejlesztés nem érinti térségünket, ám

a projektlistán Paks és környékével azonos hangsúllyal szerepel Kalocsa és vonzáskörzete.

A bennünket érintő legnagyobb horderejű változás, hogy a Kormány döntése értelmében a Kalocsától az M9-es felhajtóig, tehát a dusnoki körforgóig megújul az 51-es számú főút.


Forrás: KALOhírek

Ennek a szakasznak az előkészítése, a tervezés még az idén megkezdődik. A fejlesztésnek fontos része, hogy Kalocsánál egy új, úgynevezett nyugati elkerülő út épül, amely 5125 számozással Bátya irányába kerüli el a várost és Bátya Alsónál csatlakozik vissza az 51. számú főútba. Ám ez nem jelenti azt, hogy az 51-es Kalocsa-Bátya belterületi szakasza ne újulna meg. Sőt, a rekonstrukció egészen az M9-ig kap teljes felújítást.

Az 51-es megújítása az M9-es körforgótól tovább folytatódik Baja irányába. Ezen a szakaszon is elkerülő út épül Sükösdnél és Érsekcsanádnál, hogy a Bajáról és a két településről Budapestre tartók gyorsabban tudják elérni az M6-os autópályát.

Az országgyűlési képviselő több másik, térségi út projekt előkészítését is bejelentette, de a jó hírek között is a legjobb, hogy Kalocsától az M9-es felhajtóig, tehát a dusnoki körforgóig megújul az 51-es számú főút. A projekt előkészítése, a tervezés még az idén megkezdődik.
bővebben ...


A fejlesztés fontos része az 5106. jelű összekötő út Dunapataj-Ordas-Géderlak-Dunaszentbenedek-Uszód-Foktő irányába történő korszerűsítése. 

Font Sándor a Kormány határozat szakmai nyelven, útszámozással körül írt fejlesztéseit magyarázva elmondta: a projektlista valójában magába foglalja az 5301.jelű, tehát a Kalocsa-Kiskőrös közötti út Homokmégyi elágazótól Szakmár irányába történő fejlesztését, Öregcsertő belterületi főútjának korszerűsítését, továbbá az említett elágazástól a Homokmégy irányába tartó út, valamint Homokmégy belterületi főútjának felújítását is. 


Forrás: KALOhírek

Újságírói kérdésre válaszolva a képviselő elmondta, hogy az 51-es Ipari úti elágazástól a város határáig terjedő szakaszának felújítása vélhetően tervezői, vagy adminisztratív hiba miatt kimaradt a kormányhatározatból, de ez a mintegy 1,5 kilométer hosszú szakasz nyilvánvalóan része lesz az 51-es teljes hosszban történő rekonstrukciójának. 

Font Sándor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a hivatkozott kormányhatározat nem a projektlistán szereplő utak korszerűsítésének tényleges megvalósításról, hanem a munkálatok előkészítéséről szól. A Kormány ennek a munkának teremtette meg a pénzügyi fedezetét.

2018. évben közel 604 millió, 2019. évben 3 milliárd 246 millió, 2020. évben 334 millió forint áll rendelkezésre a tervező és a szükséges előkészítő munka, benne a kisajátítási eljárások lefolytatására. A fizikai megvalósításról majd újabb kormányhatározat születik.

Amennyiben az előkészítés megtörténik, az útrekonstrukciók 2021-ben, 2022-ben kezdődhetnek.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)
2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>
2021. 12. 04., 08:57
A negyedik játéknaphoz értünk, nézzük a feladványt! Még >>>
2021. 12. 04., 08:52
A TEIT támogatásával tette egy-egy mikuláscsomaggal örömtelibbé a kalocsai óvodás gyerekeknek a Mikulás-napot a koronavírus-járvány árnyékában a kalocsai önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés