2024. 04. 24. szerda
György
: 394 Ft   : 368 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Ellenzéki sajtóorgánum támadja a Kalocsa-Paks Duna-híd építését – A közel 2 millió hektár Natura 2000 természetvédelmi területből 23(!) hektár érintett

Ellenzéki sajtóorgánum támadja a Kalocsa-Paks Duna-híd építését – A közel 2 millió hektár Natura 2000 természetvédelmi területből 23(!) hektár érintett
Zsiga Ferenc  |  2020. 03. 11., 18:30

Nyilvánvalóan nem szakmai, sokkal inkább szakmai köntösbe bújtatott politikai támadás érte ma a Kalocsa-Paks Duna-híd megépítését az egyik ellenzéki, a Paks II. beruházást is támadó hírportál részéről. Az írás amellett, hogy a híd gazdasági jelentőségét, annak a Duna bal partján lévő településekre, az itt élőkre gyakorolt pozitív hatását elbagatellizálja, a kalocsai oldalról 100-120 (!) főre becsüli az atomerőmű építésében majdan résztvevők számát. Mindebből szinte következik, hogy a híd nyomvonalához vezető út esetében egyfajta természethalált felfestő narratívával élnek. Már a cím, „33 focipályányi fát vágnak ki az új Duna-híd miatt” is az érzelmekre kíván hatni, a beruházás ellen próbál hangulatot kelteni. Ezzel szemben tényszerűen az igazság az, hogy a kalocsai hídfőhöz vezető út erdőt egyáltalán nem érint. Úgynevezett kivett terület, a volt lőszerraktárak helyét benövő, jellemzően bokrokkal benőtt, elvadult tér.

A Tolna megyei részt tekintve ökológiai szemüvegen keresztül nézve sem rendül meg a világ, ugyanis amellett, hogy a kivágott fák helyett újakat kell ültetni, a 33 focipályányi terület úgy mindösszesen 23 hektárt tesz ki. Ez a még mezőgazdasági művelés szempontjából sem jelentős 23 hektár áll szemben a Natura 2000 természetvédelmi terület országosan 1,95 millió hektárával. No komment!

FURCSA EGYBEESÉS, HOGY A JÖVŐ HÉTEN BARÁKÁN, A NÖVÉNYOLAJGYÁR MELLETTI BOKROS TERÜLET LŐSZERMENTESÍTÉSÉVEL A GYAKORLATBAN IS MEGKEZDŐDIK A DUNA-HÍD ÉS A KApCSOLÓDÓ UTAK ÉPÍTÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE.

Lassan hagyománynak számít, egyesek még sportot is űznek belőle, hogy bármilyen előremutató, egy térség, az ország fejlődését érintő beruházásról van szó, azt ellenzéki oldalról, ha másként nem, a nagyobb hatáskeltés érdekében „zöld köntösbe” bujtatva éri támadás.

Láttunk már ilyet, nem egyet, de ez valahogy mindeddig elkerülte a Kalocsa-Paks Duna-híd és a kapcsolódó beruházások megépítését.

Mondhattuk ezt mindeddig, a megvalósításról szóló kormányhatározattól a környezetvédelmi hatásvizsgálaton keresztül egészen a tervező, most pedig a kivitelező folyamatban lévő kiválasztásáig. Eddig ellenzéki oldalról nem volt egyetlen nyikkanás sem, de most az ellenzéki sajtó mégis elővette, és nem is nagyon titkoltan, városunknak ment.

Ott, ahol a dolgok eldőlnek, az Országgyűlésben magával a híddal kapcsolatban negatív vélemények - a Paks II. beruházás ostorozása ellenére - nem fogalmazódtak meg. Úgy látszik, ezért most az ellenzék inkább virtuális térben próbálkozik.

Éppen akkor éri egy szakmaiatlan, a dolgok mélyére nem ásó támadás a híd, a kapcsolódó beruházások megvalósítását, amikor az új koronavírus nemzetgazdasági hatásai miatt újra kell gondolni az ország idei és jövő évi költségvetését. Azért legyünk optimisták, számunkra, akik itt élünk, nem kétséges, hogy ez a híd mit jelent akár az itt élőknek, de az országnak is.

Mondhatnánk persze minderre, amit a kalocsai oldal egyik polgármestere úgy fogalmazott meg: „Mit aggódsz! Ismered azt a mondást, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Nálatok már azokról is rég lehullott a politikamentesség hamis álarca, akik a választások előtt váltig ezzel traktálták a jónépet. Ugyan a kampányköd elszállt, most ugyanezek tolják a kormányellenes propagandát ezerrel. Nem csodálkoznék, ha szólnak nekik, ezt a leckét, mármint a híd ellenzését is hibátlanul mondják majd fel.”

Bakai Károlyt, Foktő független polgármestert, a hídfőnél lévő első település vezetőjét telefonon értük el. A polgármester a megjelent írásra reagálva kifejtette: a foktői, kalocsai oldalon különösen túlzó bármilyen természetvédelmi kárról, hátrányról beszélni, hiszen a leendő hídhoz vezető út nyomvonala egy úgynevezett kivett területet érint, a volt Barákai katonai bázis egy részét. Ezt a területet az idők során bokrok, sűrű aljnövényzet, spontán nőtt fák népesítették be, de ez a rész mind gazdasági, mind természetvédelmi szempontból értéktelen, így semmilyen védelem alatt nem áll.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints!
Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


AZ VISZONT JÓ HÍR, HOGY A JÖVŐ HÉTEN A DUNA-HÍD ÉS A KAPCSOLÓDÓ UTAK ÉPÍTÉSÉNEK ELŐKÉSZÜLETI MUNKÁLATAI A KIJELÖLT NYOMVONAL MENTÉN A LŐSZERMENTESÍTÉSSEL MEGKEZDŐDNEK.

Ennek természetesen örülünk, a várossal és a környező összes településsel együtt minden segítséget megadunk a beruházás mielőbbi megvalósulása érdekében – mondta Bakai Károly, Foktő község polgármestere.

Ma délután a helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy a Duna kalocsai oldalán az új Duna-hídhoz vezető út nyomvonala valóban a foktői polgármester által mondott részen, úgy száz méter szélességben ki van tűzve, jelölve.

Immár szemmel is jól nyomon követhető a hídra vezető út nyomvonala, és annak a zöld színnel megjelölt néhány fának a kivágása, ami a nyomvonalba esik.


A védgát és a Duna víztükre közötti területen, tehát az ártéren van egy Natura 2000 természetvédelmi területet jelző tábla, amelynek környezete régen kipusztult, korhadó fákkal van körülvéve. A tábla meghosszabbított vonalában lesz majd a leendő Duna-híd bal parti első tartópillére.

A citált cikk szerzője azért annyiban próbálja a tárgyilagosság látszatát fenntartani, hogy azt is leírja:

Az építési és a környezetvédelmi engedély már a NIF Zrt. zsebében van, az utóbbiban engedélyezték a növényzet kiirtását. A hatóság szerint ugyanis a 23,6 hektár kiirtandó helyszín 89 százaléka degradált, az ember természetátalakító hatásainak kitett terület, az építkezés és az üzemeltetés pedig elviselhető következménnyel jár majd az élővilágra nézve.” Azt mi tesszük hozzá, hogy amikor Szekszárdon az új Duna-híd létesítésével kapcsolatos kötelező környezetvédelmi közmeghallgatást tartották, és azon mi is jelen voltunk, ott érdemben senki nem szólalt fel, médiaérdeklődést is alig tapasztaltunk.

A cikk kormányzati források helyett egy a Közlekedéstudományi Szemlében Lukács Norbert, Tésits Róbert és Alpek B. Levente által jegyzett, tanulmánynak nevezett írásra is hivatkozik, amikor beidézi:

A munkavállalók lényegesen jobb feltételek mellett érhetik el a nagyberuházás által létrejövő munkahelyeket. További települések is részesülnek e pozitív hatásból, szinte mindegyik a 30 perces útidővel elérhető intervallum-határérték alá kerül.” A cikk írója szerint a szerzők azt is megjegyzik, idézzük:

A kalocsai járásban élők inkább az utak felújítását, valamint egy kompkikötő megépítését szorgalmazzák. A szakemberek által felvázolt modell szerint a kalocsai járásból legalább 100-120 ember fog majd közvetlenül munkát vállalni a bővítéssel összefüggésben. Szerintük Paks 2. építésének négy-öt éves periódusában a híd kihasználtsága egyértelmű, de a beruházás megtérülése a környező települések jövőképe szempontjából még nem látható.” Az általunk megkérdezett polgármesterek a fentiekkel kapcsolatban egyértelműen azt az álláspontot képviselték, csúsztatásnak nevezték, hogy valaha is lett volna olyan felvetés, hogy vagy híd, vagy útfelújítás, esetleg komp.

AZ VISZONT EGYÉRTELMŰ, HOGY A PAKS II. BERUHÁZÁS ÉS A HÍD EREDMÉNYEZTE AZT, HOGY A TÉRSÉG ÚTJAINAK FELÚJÍTÁSÁRA MIND A DUNA JOBB, MIND ANNAK BAL PARTJÁN JELENTŐS ÖSSZEGEKET KÖLTENEK, AZ ÚTREKONSTRUKCIÓK TERVEZÉSÉRE KORMÁNYHATÁROZAT SZÜLETETT, ÉS AZ MEGKEZDŐDÖTT.

Ezek fényében összegzésre talán nincs szükség, de annyit azért leszögezünk: a Kalocsa-Paks Duna-híd építésének szakmai indokai és gazdasági céljai számunkra, itt élők számára indokoltak, ésszerűek és megkérdőjelezhetetlenek. A beruházás generációknak teremti meg a boldogulás, az előrelépés lehetőségét. Ezek a károgók, ellendrukkerek táborát erősítő incidensek nem számunkra lesznek kínosak, legfeljebb feledésre ítéltek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 19., 14:23
Kalocsai vállalkozás nyerte a kivitelezésre kiírt közbeszerzést, és az alvállalkozók, beszállítók nagy része is kalocsai, vagy környékbeli vállalkozás. A „Lurkópalota” második ütemének beruházásáról a kivitelező cég ügyvezetője és Kalocsa város polgármestere közös sajtótájékoztatón közölt részleteket.
2024. 04. 19., 14:27
Ellátásbiztonságról, megfizethető energiáról és fenntarthatóságról szólt a Business Talks ’24 kerekasztal beszélgetése, amelyen a Paks II. projektet Jákli Gergely elnök-vezérigazgató képviselte. A Magyar Zene Házában megrendezett eseményen kiemelte, ha a prognosztizált extrém időjárási viszonyok között kell majd villamos energiát előállítani, akkor a stabil nukleáris energia megkerülhetetlen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 04. 24., 09:57
Itt van a tökéletes lávasüti receptje. Egészen megúszós lett, de közben nem hiányzik belőle a rengeteg csokoládé sem. Minden csokirajongónak kötelező megcsinálni! Egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik. Még >>>
2024. 04. 23., 13:49
E hét pénteken és további négy hétvégén is szuper programokkal várnak mindenkit az Érsekkertben! Még >>>
2024. 04. 22., 09:49
A Duna Aszfalt által kivitelezett projekt felkerült egy londoni központú szakmai magazin címlapjára. Még >>>
2024. 04. 22., 08:52
Április 22-én, a Föld napján indul az ország legnagobb hulladékszedési programja, melyhez városunk az idei évben is csatlakozik. Még >>>
2024. 04. 20., 22:00
A drogéria biztonsági kamerájának a felvételén jól látszik, hogy a luxustermékekre utazó nő összehangoltan tüsténkedett csemetéivel. Még >>>
2024. 04. 20., 05:55
A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatértek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK