Thiesz János kezdetben egyedül vágott neki a korhű egyenruhában teljesített emléktúrájának, amellyel a Don-kanyarnál szenvedett, elesett katonák emléke előtt kívánt tisztelegni. Néhány év múltán társak is csatlakoztak hozzá, hogy a környező települések háborús emlékműveinél tisztelegve emlékezzenek az egyszeri katona áldozatvállalására.
A doni emléktúra szervezője kezdetben egyedül túrázott az emléknapon, később társak is csatlakoztak hozzá. Legutóbb a KALOhírek is elkísérte egy szakaszon.
Idén január 3-án, az emléknapot megelőző szombaton tartották meg a túrát.
Volt már, amikor szinte tavaszias idő fogadta az emléktúra résztvevőit, volt, amikor nyakig sárban vágtak neki, idén a doni katasztrófa körülményeire már jobban emlékeztető időben, bár jóval enyhébb hőmérsékleti viszonyok között indultak útnak az emléktúrázók.
DE THIESZ JÁNOS NEM CSAK EZZEL AZ IMMÁR HAGYOMÁNYOS EMLÉKTÚRÁVAL TISZTELEG A HÁBORÚS HŐSÖK ELŐTT, FŐT HAJT IRODALMI TEVÉKENYSÉGÉVEL IS.
Sok novellája történelmi témákat dolgoz föl. Műveiben a katonaélet kegyetlenségét, a háború viharai közt hányódva csak túlélni, hazáját, szeretteit viszontlátni akaró, kiszolgáltatott kisember lelkületét mutatja be, és számos versével állít emléket a harcokban elesetteknek.
Költészetével közös és önálló irodalmi esten is bemutatkozott már a közönségnek Kalocsán és Dusnokon is.
E versek egyikét választották a kalocsai városi megemlékezés szervezői a vasárnap délelőtti rendezvény irodalmi felütésesként, amint már más alkalmakkor, a vörösterror kalocsai áldozatainak emléknapján, vagy március 15-én is elhangzottak költeményei.
30 kilométer Dunapatajtól Kalocsáig
Forrás: Thiesz János
Az idei túráról A szervező január 3-ai közösségi médiás bejegyzésében számolt be.
A mai napon baráti körünk megtette felajánlását a Don menti harcokban elesett hősökért. Gyalogtúránk Dunapatajról indult. A bőséges és finom, útba indító reggelit ezúton is köszönjük a Csókás családnak”– kezdi beszámolóját Thiesz János.
A bejegyzésből kiderül: a megemlékező menet a II. világháborúban elesettek dunapataji emlékművétől indult.
Csendes ima után elindultunk a töltésen haladva Kalocsára a Dunamenti falvakon keresztül. Minden falu hősei előtt főhajtással és imáinkkal emlékeztünk meg. Kivétel nélkül mindenhol barátsággal és vendégszeretettel fogadtak”Géderlakon odaérkezésükkor Pata Jenő Gábor atya megszólaltatta a templom harangjait, a csoport tagjait a géderlakiak látták vendégül.
Dunaszentbenedeken a Copfos Kocsmában tartottak pihenőt.
Uszódon a református lelkésztől kaptak egy kis „lélekmelengetőt” a tartalmas beszélgetés mellé.
A túra 30 kilométer megtétele után ért véget.
A túrán részt vevő hagyományőrzők:
Civilként csatlakozott:
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.