Itt találod az összes cikket a „Don-kanyar” témában!
A Don-kanyarban megsemmisült II. Magyar Hadseregre, a doni katasztrófa áldozataira emlékmisével és koszorúzással emlékeztek Kalocsán vasárnap. Beszédet mondott: Simon Zoltán önkormányzati képviselő.
Kalocsai katonai hagyományőrzők idén is megtartották a doni katasztrófa hősi halottai, áldozatai előtt tisztelgő emléktúrájukat, ahogyan a korábbi években, most is több hadsereg korabeli egyenruhájában és fegyvereivel fölszerelve.
A kerek évfordulón idézzük fel, hogy miként jutott a megsemmisülés sorsára a 2. Magyar Hadsereg! A történelmi tényeket dr. Kovács György nyugalmazott honvéd ezredes doni megemlékezésen elmondott beszéde nyomán ismertetjük.
Az Eperföldi templomban az áldozatok emlékére mutatták be a reggel fél tízkor kezdődött szentmisét, majd a templom előtti téren, a Doni áldozatok emlékművénél tartottak megemlékezést és koszorúzást katonai tiszteletadással. Beszédet Simon Zoltán alpolgármester, verset Iván Adrienn mondott, közreműködött a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.
78 éve történt a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófája.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!