2025. 05. 12. hétfő
Pongrác
: 405 Ft   : 364 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Könyvbemutatóval indult a Régészet Napja 2024 színes programsorozat Kalocsán

Zsiga Ferenc  |  2024. 06. 04., 08:27

A kalocsai Viski Károly Múzeum 2024-ben is csatlakozott a Régészet Napja országos programsorozathoz. Idén a kétnapos régészet napi rendezvények tematikáját úgy állították össze, hogy az ne csak a felnőtt korosztályok, hanem a családok, a fiatalabbak érdeklődését is kiváltsa. Az első napon, május 31-én, pénteken 17 órától a kalocsai múzeumban a Lantos Andrea főmuzeológus által szerkesztett A középkor kutatásának újabb eredményei Bács-Kiskun megyében című tanulmánykötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Szombaton kiállítás, középkori fegyver és viseletbemutató, íjászat színesítette a programot.

A könyvbemutató közönségét köszöntő Romsics Imre múzeumigazgató elmondta: a könyv munkatársa, Lantos Andrea főmúzeulógus régész első önálló szerkesztésében, mások mellett a Nemzeti Kulturális Alap Géniusz programja és Kalocsa Város Önkormányzatának a támogatásával jelent meg. A 16 tanulmányt magába foglaló könyvet a Viski Károly Múzeum adta ki a Kalocsai Múzeumi Értekezések 24. köteteként.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Lantos Andrea arról számolt be, hogy a tanulmánykötet a kalocsai Viski Károly Múzeumban 2022. december 2-3-án, a könyv címével azonos elnevezéssel megtartott konferencián elhangzott előadások írott változatát tartalmazza.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A kötetet Dr. Pálóczi Horváth András kandidátus,régész mutatta be. A középkori régészetre szakosodott szakember elöljáróban kifejtette, hogy a 19 szerzőtől származó 16 tanulmány történeti, régészeti és művészettörténeti tárgyú. Közülük kettő X. századi leletekkel, négy középkori falvak kutatásával, egy egyháztopográfiai kérdésekkel, négy középkori templomok feltátásával, kettő liturgikus tárgyak vizsgálatával foglalkozik. Három történeti tárgyú.

A kandidátus rámutatott, hogy a vármegye területén folyó legújabb kutatásoknak köszönhetően lehetővé vált egyháztopográfiai összefoglaló tanulmány hiánypótló térségünk középkori történetének megismeréséhez. A szerzők végső célja Bács-Kiskun vármegye XI-XVII. századi történeti földrajzi-településtörténeti összefoglalásának elkészítése volt. 

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Az általános áttekintést követően a szakember mind a 16 tanulmányról beszélt, de nem a könyv tartalomjegyzékét követő sorrendben. Az egyes tanulmányok bemutatásánál hosszabb időt szentelt Lantos Andrea: Előzetes közlemény a dunapataji református templom régészeti kutatásáról, Romsics Imre: Ismeretlen középkori település Miske határában. A Barátnokháza határává vált Kisköröm, Szentpéteri József-Török Béla: Viking kori, vagy nem Viking kori? Idegen eredetű szórvány leletek a solti Tételhegyről című tanulmányokról. Dr. Pálóczi Horváth András kiemelte még, hogy a Rácz Miklós- Gillich Olivér: A dunapataji református templom felújítása kapcsán tett építéstörténeti megfigyelések eredményei című tanulmány építéstörténeti szempontból már csak azért is figyelemre méltó, mert nagyon részletes leírásokkal és rajzokkal rendelkezik.

Kalocsán a Régészet Napja 2024 programsorozat szombaton a helyi Régészeti Kör bemutatkozó kiállításának megnyitásával, a helyi hagyományőrzők középkori fegyver és viseletbemutatójával folytatódott, majd a kora délutáni órákban íjászbemutatóval és íjászkodással zárult. 

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 12., 12:27
A MOL és az MBH Bank stratégiai együttműködésének köszönhetően hamarosan nemcsak tankolni lehet a hazai töltőállomásokon – az ország több pontján bankautomatákkal is bővül a szolgáltatási kör. Még >>>
2025. 05. 12., 10:31
Május 12-e az ápolók világnapja, amikor az egész világ köszönetet mond azoknak, akik emberségükkel, szaktudásukkal és elkötelezettségükkel nap mint nap segítik a gyógyulást – gyakran embert próbáló körülmények között. Még >>>
2025. 05. 11., 11:43
Egy hátsó lámpa hibája vezette nyomra a rendőröket Jánoshalmán: május 7-én éjjel egy autós megpróbálta elrejteni a nála lévő kábítószert, de a rendőrök résen voltak. A sofőr és alkalmi futára is rendőrségi őrizetbe került. Még >>>
2025. 05. 11., 08:02
Vasárnap változékony, hűvös időre készülhetünk: a középső országrészben elszórtan záporok alakulhatnak ki, miközben az élénk szél és a hidegfronti hatások többeknél panaszokat okozhatnak. Az UV-sugárzás is erős lehet, így érdemes elővigyázatosnak lenni. Még >>>
2025. 05. 10., 11:35
Május 10-én ünnepeljük a Madarak és Fák Napját, amely a természet védelmének, a biológiai sokféleség megőrzésének és az élővilág iránti tiszteletnek egyik legfontosabb hazai ünnepe. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK