2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ismét elvarázsolta előadásával Villányi Dániel kalocsai közönségét

Kiss Dániel  |  2025. 03. 22., 13:35

Különleges zenei élményben lehetett része azoknak, akik március 20-án, csütörtökön részt vettek Villányi Dániel kamarateremben tartott estjén – a városunkban is jól ismert zongoraművész már az első perctől elkápráztatta a megjelenteket játékával.

A briliáns zongoraművész a nagy múltú budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett BA diplomát, melyet követően tanulmányait a weimari Hochschule für Musik Franz Liszt falai között, illetve a tel-avivi Buchmann-Mehta School of Music intézményében folytatta, majd 2013-ban Weimarban megszerezte MA diplomáját is.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek


A napjainkra már számos nagy sikerű szóló, nagyzenekari és kamarazenei koncertfellépést maga mögött tudó Villányi Dániel márciusban ismét visszatért a kamaraterembe, hogy előadásával megörvendeztesse a kalocsai közönséget:

MENDELSSOHN, SCHUMANN, RAHMANYINOV ÉS BRAHMS MŰVEIT IS SZÍNPADRA VITTE, MELYET HATALMAS TAPSSAL ISMERTEK EL A MEGJELENTEK.

Mint Villányi Dániel a koncert kezdetén megosztotta, mindig hatalmas élmény Kalocsán fellépni – ráadásul általában itt mutatja be először új műsorait is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK