Április 15-én Kalocsát is eléri az a Szegedről indult, országossá nőtt kezdeményezés, amelynek célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára bulis, szórakoztató, mondhatni „fesztiválhangulatban” segítsenek döntést hozni a szakképzéssel foglalkozó oktatási intézmények. Ismerje meg az akciót a Bajai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének a közreműködésével!
Az ország 44 szakképzési centruma tavaly nyáron alakult meg. A bajai alá tartozik két kalocsai és három bajai iskola. Esetünkben a centrum Dózsa György Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, valamint a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskolája és Szakiskolája kerül majd górcső alá, amely egészestés programkínálattal várja az érdeklődőket péntek este a Szakmák éjszakájának első kalocsai rendezvénysorozatának alkalmával.
– Nagy átalakulás történt, amelynek legnagyobb pozitívuma, hogy az iskolák gazdasági önállósággal rendelkeznek. Véleményem szerint pozitívak ezek a változások. A fenntartónk a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely úgy gazdasági, mint szervezési feladatokat illetően jelentős mozgásteret biztosít számunkra – ismertette a kalocsai iskolákat is érintő intézménystruktúra-váltást és az abból fakadó, eddigi tapasztalatokat Éberné Mikó Margit, a Bajai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, majd a közelgő esemény ötletének megszületéséről szólt.
– A centrumoknak rendszeresen vannak továbbképzései. Az egyik ilyen alkalommal hangzott el, hogy a Szegedi Szakképzési Centrum megtervezett egy ilyen programot, ami akkora sikert aratott, hogy a több intézmény is csatlakozott hozzá és országos rendezvénysorozattá nőtt a kezdeményezés. A programokat este 18 és 22 óra között rendezzük meg, felbuzdulva többek között a Múzeumok és a Kutatók éjszakájának az évek óta tartó sikerén. Érdekesség talán, hogy egy nyolcéves kisfiú volt, akitől az alapötlet származik, hogy formabontó időpontban szervezzük meg a programot – így a helyettes vezető.
– Nem csak pályaválasztás előtt álló gyermekeket várunk a rendezvényekre, hanem minden korosztály képviselőit, akik érdeklődnek a helyi szakképzési lehetőségek iránt. Nyilván a felső tagozatos általános iskolások képezik a fő célcsoportot, de középiskolásokat és felnőtteket egyaránt várunk. A mottónk, „Próbáld ki! Csináld meg! Ismerd meg!”, amelynek szellemében minden iskola a saját arculatához illeszkedően alakította a kínálatot. Előadásokon lehet majd részt venni, öregdiákok mesélnek majd arról, hogyan tudtak elhelyezkedni a kitanult szakmákban, illetőleg mindezek műhelymunkáit is kipróbálhatják, játékos formában tesztelhetik a megjelentek – vázolta dióhéjban a kínálatot Éberné Mikó Margit, remélve, hogy mindenki nagyon jól fogja érezni magát és hagyománnyá válhat úgy Baján, mint Kalocsán a Szakmák éjszakájának megszervezése, amellyel nem titkoltan a szakképzésre jelentkező diákok iskolába csábítása az elsődleges célja.
A két kalocsai iskola kínálatával részletesen foglalkozunk cikksorozatunk folytatásában!