2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Közeleg a péntek este! – Időutazás és koktélok: Szakmák éjszakája a’la Kossuth

Helyszín: Kalocsa, Mócsy János u. 2-8.
Dátum: 2016. április 15., péntek 18:00

Portálunk korábbi írásaiból megtudhatta, hogy honnan ered a Kalocsán idén először megrendezendő Szakmák éjszakájának az ötlete, és mi mindent kínál majd péntek este 18 és 22 óra között a Dózsa György Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Most a Bajai Szakképzési Centrum másik városi tagintézményén a sor!

A Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola az időutazás jegyben állította össze pénteki kínálatát, tudtuk meg Bekéné Deutsch Ágnes tagintézmény-vezetőtől. Mint elöljáróban elmondta, 0-tól 99 éves korig várnak minden érdeklődőt, nem csak a középiskola-választás előtt álló diákokat és szüleiket.

Programjukat a Kossuth utca 14-16. szám alatti vendéglátós kabinetbe tervezték – nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy az anyaintézmény másik kalocsai iskolájának, a Dózsának ugyanezen időpontban tartott programjaira is gyorsan, a fél város megkerülése nélkül átérjenek azok, akik mindkét iskola kínálatával szeretnének megismerkedni.

– Komplex rendezvénnyel készülünk, ahol a látogatók szórakozva bővíthetik az egyes szakmákra irányuló ismereteiket és természetesen igyekszünk hatékonyabbá tenni a szakmaválasztás előtti döntést a megjelentek számára. A varázsszó az interaktivitás, ami konkrétan a mi esetünkben az időutazás jegyében valósul meg, úgy a vendéglátási, mint az egészségügyi területen – vázolta nagyvonalakban a Kossuth iskola palettájának összeállításakor követett elveket Bekéné Deutsch Ágnes tagintézmény-vezető.

– „Lakomázz úgy, mint egy római császár”, „Egyél-igyál római módra”, „Az ókori római étkezési szokások és vendégszeretet”, „Mátyás reneszánszkori udvarának gasztronómiája”, illetve „Az ókori sebészet és orvoslás” témájában készülünk érdekes bemutató-előadásokkal. Emellett az egészségügyi és a vendéglátó ipari programelemek is mind-mind oly’ módon kínálnak szórakozást, hogy a látogató képet kaphat az iskolában folyó életről, mint külső szemlélő, de a vállalkozó szelleműek akár azonnal próbára is tehetik a tudásukat – hangzott a részletekre irányuló folytatás.

– Egészségügyi téren csecsemőgondozási ismereteket sajátíthatnak el az érdeklődők, valamint az elsősegélynyújtás világába enged szakmai betekintést az iskola, amelyben segítő partnerünk a kalocsai Szent Kereszt Kórház. Vendéglátó ipari téren a „Fedezd fel Európa ízeit” programon részt vevők, a szakács- és pincér szakmai tevékenységkörrel ismerkedhetnek meg, ezen belül is a magyar, orosz, olasz, francia, és az angol konyha világába hívunk barangolásra – meséli a vezető.

De mitől lesz mindez interaktív, hangzik a kérdés. – A résztvevők pizzát és Gundel-palacsintát süthetnek, vagy spagettit, illetve az egészséges táplálkozás jegyében tavaszi-salátát készíthetnek francia módra. Sőt, a kisgyermekes szülőknek külön a figyelmébe ajánlom, hogy az egyik gasztronómiai programelemünk részeként „vidám szendvicsek” elkészítésének a fortélyait leshetik el, amelyet például egy szülinapi zsúr alkalmával minden bizonnyal nagy sikerrel kamatoztathatnak majd – súgta meg Bekéné Deutsch Ágnes, és ha (látva a gazdagságot, joggal) azt gondolná, hogy ezzel kimerült a kínálat, nagyot téved!

– Vendéglátó-marketing területéről ehető céglogókat is lehet készíteni ezen az estén, valamint alkoholmenetes koktélok mixelési fogásait sajátíthatják el a látogatók, a díszterítés technikái mellett – zárta gondolatait a tagintézmény-vezető, megerősítve, hogy érdemes lesz a két kalocsai iskola Facebook oldalán közzétett, részletes programleírásokat kinyomtatva, vagy telefonon tárolva a helyszínre érkezni!

Egyébiránt nehéz lesz tartani, hogy abba a bizonyos négy óra hosszába minden beleférjen, amit a Kossuth és a Dózsa iskola kínálatából felkerült a tetszését elnyerő programok listájára, és ki szeretne próbálni gyermekével!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK