Itt találod az összes cikket a „Megyei III. osztály” témában!
Az őszi vesszőfutást diadalmas tavaszi hadjárat követte Bátyán a „megyehárom” Nyugati csoportjában.
Három bajnoki osztály Kalocsa környéki labdarúgó-csapatainak legjobb góllövőit, a „gólvadászok klubját” próbáljuk meg bemutatni az elért találatok tükrében.
Dicséretes évadot zárt a Homokmégy KSE nyalka regimentje, amely már egy fordulóval a zárás előtt elsőségét ünnepelhette.
Az őszi 3–1 után Uszódon is nyerni tudott a Solti FC zömében fiatalokból verbuválódott csapata.
A Nyugati csoport két bajnokjelöltje, a hazai „mégyiek” és az Uszód nyalka regimentje hadakozott egymással.
Ezúttal a megyei első osztályban szereplő Kalocsai FC, valamint városkörzetünk alacsonyabb osztályban szereplő gárdái legjobb gólvadászai közül szemezgetünk így az őszi szezon végén, amikor az élet minden területén számadásokat készítenek a statisztikusok.
A tizennégy csapatos megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában a Homokmégy KSE együttese ülhetett a bajnoki trónra a 2017/2018-as évad után, ráadásul úgy, hogy a huszonhat lejátszott meccséből huszonhárom győzelemnek örülhetett.
Régen látott színvonalas ütközetek, nagy párharcok és közönségszórakoztató találkozók jellemzik a Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati (kalocsai) csoportjának hadakozásait, ahol a nézők néha többet kapnak a pénzükért, mint a magyar „mennyei egyben” szurkolók a nagy stadionok betonkaréjában.
Hatpontos meccset nyert a mégyi regiment idegenben.
Negyvenkilenc gólt hozott a húsvéti nyuszi a csoportfészekbe.
Idén Zsuzsanna nem vitte el a fagyot, sőt ezúttal ő rázta meg pendelyét, Jégtörő Mátyás pedig olyan farkasordító hideget zúdított ránk, amelyre csak kevesen emlékezhetnek. „Tél tábornok” tehát minden fronton csatát nyert, így a megyei labdarúgó szövetség is kénytelen volt törölni a március első hétvégére kiírt bajnoki találkozóit.
Városkörzetünk alacsonyabb osztályú csapatai hétről hétre közönségszórakoztató ütközetekkel kényeztették törzsszurkolóikat, ahol ezúttal is többet kaptak a pénzükért a nézők, mint olykor a „mennyei egyben” a stadionok betonkaréjában.
A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportját hibátlan teljesítménnyel – tíz meccsből tíz győzelemmel – vezeti a Bátya SE ambiciózus fiatalokból verbuválódott gárdája, amely szurkolói elmondása szerint igazi közönségszórakoztató, gólgazdag találkozókat játszik az idei ősz során.
Hat gólt láthattak a nézők a bajnoki nyitányon.
Remek évadot futott a „megyehárom” kalocsai csoportja.
A városkörzetünk alacsonyabb osztályú csapatait tömörítő megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportja régi új felállásban kezdte a 2016/2017-es versenyévadot, azaz visszaállt a korábbi csoportbeosztás, ismét az egykori vetélytársak hadakoztak egymással.
A magyar labdarúgás legalacsonyabb osztályának számító „megyeháromba” a Kalocsa környéki egyesületek közül tizenkét klub nevezett, amelyek a Nyugati csoportba nyertek besorolást.
A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának éllovasa beverekedte magát a Bács megyei Kupa fináléjába