A koronavírus-járvány miatt márciusban sajnos elmaradt A dusnoki művelődési ház felújítása elnevezésű JETA pályázat keretében megvalósult beruházások ünnepélyes átadása és használatba vétele. Ám a veszélyhelyzet elmúltával, a nyári kánikulában immár nagy hasznát vesszük a fejlesztéseknek – mondta július elején tett látogatásunk alkalmával Mindszenti István polgármester.
A településvezető a helyszínen arról számolt be, az összesen 26,65 millió forint értékű beruházáshoz a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány közel 22,5 millió forintot biztosított, az önkormányzat mintegy 4 millió forint önrésszel járult hozzá a teljes körű megvalósításhoz.
-A projekt keretében kicseréltük a nyílászárókat, a nyári hűtés céljából klíma és légtechnika került a színházterembe. Térelválasztó készült a földszinti folyosó és a kávézó közé. Melegítő konyhát alakítottunk ki, amivel lehetőség nyílik az önkormányzati vagy egyéb nagyobb rendezvények, lakodalmak, eljegyzések kulturált megtartására, kiszolgálására.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A beruházás tehát határidőre megvalósult, és bizonyosan jótékony hatása lesz, újabb lendületet adhat a Dusnokon hagyományosan színes kulturális és közösségi életre, a közművelődésre – tájékoztatta lapunkat Mindszent István polgármester.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.