A 2017-ben rendszerbe állított CT-t most egy sokkal korszerűbb készülék, egy Philips Incisive márkájú komputertomográf váltotta, amelyet e hét hétfőn adtak át ünnepélyes keretek között. Az alkalmon beszédet mondott a megyei kórház főigazgatója, dr. Óváry Csaba és dr. Körmendy Szabolcs telephelyvezető főorvos, akik a fejlesztésnek a kalocsai kórházban folyó gyógyító tevékenységben betöltött szerepét és a Szent Kereszt Kórház jövője szempontjából vett jelentőségét ismertették, Bábel Balázs megáldotta az új készüléket, míg dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár és Font Sándor országgyűlési képviselő az egészségügyi szakpolitikai vonatkozásokról szólt, eloszlatva a kórházunk jövőjét illető kételyeket.
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye új szintre lép a betegellátás minőségében, biztonságában és hatékonyságában”
– hangzott el korszerű, 128 szeletes CT-berendezést hétfői ünnepélyes átadóján. Az átadó ünnepélyről szóló cikkünkben az új készülék jellemzőit, a kalocsai kórházban folyó gyógyító munkában játszott szerepét és jelentőségét már ismertettük.
Az alkalom fontosságát mutatja, hogy azon a beszédet mondó tekintélyek, ma projekt kidolgozásában, lebonyolításában és kivitelezésében részt vevők, a kórház dolgozói – köztük Ralovich Csilla ápolási igazgató, Havasiné Szakonyi Katalin gazdasági igazgató asszony, dr. Lénárt Endre orvosigazgató dr. Kiss Ákos Csaba orvosigazgató-helyettes, dr. Körtvélyessy András kiskunfélegyházi telephelyvezető –, továbbá a sajtó képviselői és mások mellett megjelent Szoboszlai Ágnes, az Országos Kórházi Főigazgatóság régióvezetője, dr. Ördög Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója, Ördög Katalin a bajai Szent Rókus Kórház ápolási igazgatója, dr. Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, Kiss Zoltán, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház főigazgatója, dr. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egyészségügyi Ellátóközpont főigazgatója, Gera-Csontos Hajnalka református lelkész, valamint városunk képviseletében dr. Bagó Zoltán polgármester.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
EBBEN A CIKKÜNKBEN AZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGEN ELHANGZOTT BESZÉDEK LÉNYEGI ELEMEIT EMELJÜK KI.
Takács Péter államtitkár két tévhitet igyekezett eloszlatni. Az egyik az a gyakori kérdés, hogy „miért nem történt itt semmi 15 évig az egészségügyben?”
Amikor ezt a kérdést hallom, én mint egy rendes diák, fölmondom, hogy mi mindent csináltunk eddig: fölújítottunk 91 kórházat, számtalan szakrendelőt, csak a Magyar Falu Programban 625 háziorvosi rendelőt újítottunk föl, beszereztünk több mint 1100 mentőt és még sorolhatnám. Én azt mondom, hogy ezek csak az alapok. Ezekre jó építkezni, hiszen tudjuk, hogy van mögöttünk egy vállalható kormányzati teljesítmény.”
Azt azonban elismerte, hogy az egészségügyben a munkának sosincs vége, mindig van új kihívás. Emlékeztetett a COVID világjárvány időszakára, amely az egész magyar ellátórendszert és az egész világ ellátórendszerét hatalmas sokként érte, és a magyar egészségügyi dolgozók és ellátórendszer szervezetten és kiválóan helyt állt.
Vagy mindig jön egy új technológia – ez esetben az új CT, amivel olyan technológiát sikerült idehozni, amely nagyban meg fogja könnyíteni a betegellátást, a mesterséges intelligencia támogatta a képalkotó algoritmus által nagyobb felbontást, gyorsabb vizsgálatokat, csökkenő sugárterhelést eredményez.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A teljes fejlesztési programról elmondta: a beszerzés első üteme országosan 22,6 milliárd forint értékben már lezárult, a második ütemmel együtt mintegy 40 milliárd forint értékben cserélik le az elavultabb gépeket, illetve új telephelyeket is nyitnak.
Kiemelte: arra, hogy a több vizsgálat miatt megnyúltak a várakozási idők, a Kormány úgy reagált, hogy 7,6 milliárd forintot biztosítottak a kórházak és szakrendelők képalkotó diagnosztikai várólista csökkentésére, és majdnem 20 milliárd forintból az elmaradásban lévő a német pontértékek javítását is elkezdték a képalkotó vizsgálatok terén.
Végül e munka folytatását ígérte az államtitkár nem csak Kalocsán, hanem országosan is.
„Korszakhatárhoz érkezett a kalocsai betegellátás”
A vármegyei kórház nevében dr. Óváry Csaba főigazgató vármegyei intézményvezető rámutatott:
Ma nem csak egy új berendezést aratunk, majd korszakhatárhoz érkezett a kalocsai betegellátás. A Szent Kereszt Kórház CT laborjában most nem csupán egy új gép áll, hanem a biztonságosabb, pontosabb és emberi gyógyítás szimbóluma.” Emlékeztetett: amikor nyolc évvel ezelőtt évtizedes hiányt pótolva Kalocsa megkapta az első CT berendezését, az egész térség számára új távlat nyílt az egészségügyi ellátásban.
Az új, 128 szeletes CT nem egyszerűen lecseréli a régit, hanem új szintre emeli a diagnosztikát.”
A legmodernebb technológiai szintet képviselő berendezés a 128 detektor szelet néhány másodperc alatt teljes testtérfogatot akár hetven százalékkal kisebb sugárterhelés mellett képezi le. A mesterséges intelligenciával támogatott képrekonstrukció élesebb, kontrasztosabb, pontosabb képet ad.
Példaképp elmondta:
Ez a percekben mérhető különbség az én szűkebb szakterületemen, a stroke ellátásban a határvonal lehet a maradandó károsodás és a gyógyulás között.”
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A főigazgató azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok képei azonnal megjelennek Kecskeméten, az ottani radiológusok valós időben értékelhetik azokat.
Helyben készülnek a felvételek, de [a kiértékelésben] az egész megye tudása rendelkezésre áll.”
A nagyobb sebesség az eddigi évi 3.500 vizsgálat helyett akár sokkal többet is lehetővé tesz, több ezer betegnek biztosítva, hogy ne kelljen Kecskemétre, Bajára, Szekszárdra utaznia a legjobb egészségügyi ellátásért és a pontos diagnózisért.
Azt is elmondta: az Országos Kórház Főigazgatóság 22,6 milliárd forintos programjának keretében eddig 37 CT és 11 MR berendezést szereztek be, így minden magyar beteg, bárhol is él, ugyanazt a minőséget kapja.
Külön örömét fejezte ki a főigazgató, hogy
MI LEHETÜNK AZ ELSŐK, AHOL AZ ORSZÁGOS PROGRAM EREDMÉNYE KÉZZELFOGHATÓAN LÁTSZÓDIK.
Pár napon belül pedig Kecskeméten is hasonló eredményekről számolhatnak majd be.
Ez a beruházás nem csak eszköz, hanem üzenet is: a jövő egészségügye nem Budapestről vagy Kecskemétről indul, hanem onnan, ahol az ember él, beteg lesz, vagy ahogy gyógyulni akar.”
„Nem elsorvasztásra és lezárásra ítéltetett, hanem fejlődési pályára került”
Font Sándor, a kalocsai választókerület országgyűlési képviselője a hallgatóság köszöntése után úgy fogalmazott:
Fogadják el tőlem, hogy én politikus vagyok, és nem tehetek úgy, mintha az egészségügy nem került volna bele a politika szélviharába.”
Fölidézte: az elmúlt időszakban vigasztalan támadások érték az egészségügyi ellátórendszert, és benne azokat az orvosokat és asszisztenciát, akik azért dolgoznak, hogy segítsenek nekünk, amikor ellátásra szorulunk, esetleg megmentsék az életünket.
Ezért fájdalmasnak nevezte, amikor a virtuális térben teljesen más érzület alakulna ki, mint a valóságban, és ezt az érzetet „még hergelik is”.
Ennek kapcsán kitért Bagó Zoltán polgármesternek egy hírportálban tett nyilatkozatára, amelyben azt mondta, hogy a kalocsai kórházat lassan, de biztosan elsorvasztják, ahogyan sok más intézményt is elfekvő intézménnyé akarják átalakítani.
Én sajnálom azt, hogy vannak, akik nem drukkolnak, és nem tesznek meg mindent a hétköznapokban, hogy egy ellátó intézmény talpon maradjon.”
Arra is emlékeztetett, a Tisza Párt európai uniós képviselője, Kollár Kinga abbéli örömének adott hangot, hogy milyen sok pénzt vontak el Magyarországtól, és ezáltal milyen sok egészségügyi intézmény nem újulhatott meg, és az a negatív érzet, ami emiatt kialakul a magyar lakosokban, bizonyára hozzá fog járulni az ő politikai sikerükhöz. Ezt az álláspontot fölfoghatatlan képtelenségnek mondta, majd a rivális párt egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseit ismertette.
Úgy érzékelik, hogy a Tisza Párt abban gondolkodik, és arra készül, hogy az egészségügyi ellátórendszerben regionális rendszert alkotnak, és elképzelésük szerint majd egy régiónak lesz egy szuper csúcskorháza. Ezzel kapcsolatban rámutatott:
Ha Bács-Kiskun, Békés és Csongrád vármegye közül – ez egy régió –, valahol egy szuperkórházat kell felépíteni, az Szegeden lesz. Akkor nem az lesz a kérdés, hogy Kalocsán miért nincs szülészet és gyermekosztály, hanem az lesz a kérdés, hogy a városi kórházak, a kalocsai, a nagyon erős, megye közepén álló kórház, a kiskunhalasi, és két megyei jogú városunk kórháza, a bajai és a Kecskeméti megmarad-e?”
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
A képviselő bizalmát fejezte ki, hogy a kalocsai kórházat övező negatív hangulat a már megvalósult és a ’D’ épületen tervezett beruházások nyomán eloszlik majd.
Ez utóbbiról elmondta: ott egy energetikai fenntartás fog elkövetkezni, amelyet tartalmazó országos program pontos tételszámmal, forrásmegjelöléssel már megjelent a Magyar Közlönyben, és az a kalocsai mellett a kecskeméti kórházat is érinti majd.
Azokat, akik amiatt aggódnak hogy leépítik, elsorvasztják és bezárják a kalocsai kórházat, azzal bíztatta, hogy az általa megkérdezett egészségügyi szakpolitikusok és szakemberek, köztük a kecskeméti főigazgató is megerősítette, hogy
szükség van a Kalocsai kórházra, mert az itt elvégzett munkát nem tudják átvenni egyik vagy másik Bács-Kiskun vármegyei kórház feladatkörébe.
A küszöbön álló és a most átadott beruházásokkal kapcsolatban úgy vélte
ez egyértelmű utalás arra, hogy a kalocsai kórház nem elsorvasztásra és lezárásra ítéltetett, hanem egy fejlődési pályára került ennek a kórháznak az élete, és a ’D’ épület energetikai felújításával ezt szintén bizonyítani fogjuk. (…) Nyugodtan állíthatom, hogy a Kormány is és jómagam sem hagyjuk cserben Kalocsa város lakóit, nem fogjuk cserben hagyni a környékbeli települések lakóit sem.”
Kalocsa és a kórház nemcsak egy új eszközt, hanem reményt is kapott
A továbbiakban dr. Körmendy Szabolcs terephelyvezető főorvos mondott köszöntőt, amelyben az egészségügy dolgozóit a végvári vitézekhez hasonlította, akik egy új, korszerű fegyvernek mindig örültek, míg a hátországot védelmezték, majd fölidézte:
Amikor '96-ban, lassan már 30 éve elkezdtem itt dolgozni, már felmerült, hogy „a kalocsai kórháznak vége van. Aztán megépítették az ’M’ épületet. Aztán megint fölmerült, hogy valami lesz a kalocsai kórházzal, valami negatív fog történni, és akkor korszerűsítették az ABC épületet. Aztán utána megint fölrepedtek ezek a hírek, és akkor megcsinálták nekünk itt a sürgősségi osztályt, és a korszerű röntgent. Aztán megint felröppentek álhírek, és most megint itt vagyunk. Én nagyon örülök annak, hogy egy korszerű és modern berendezést kapunk.”
A folytatásban egy ismerősétől kapott SMS-t olvasott föl a telefonjáról:
Szia!
Ma kezeltek az általad vezetett kórházban. Csak a legfelső fokon tudok beszélni munkatársaidról. Köszönöm a Baltás, Göcseji és Sipkai főorvosoknak, és a nővérek és a mentősök is csodálatosak voltak! Köszönök nektek mindent!”
A hallgatóság a dicséretet tapssal fogadta. Az intézményvezető pedig azt fűzte hozzá, hogy úgy véli, hogy kórházunkban minden dolgozó a tudásuk legjavát igyekszik nyújtani, hogy a betegek meggyógyuljanak, egészségesebb életminőséghez jussanak, amihez nagy segítség ez az új, talán világszínvonalúnak mondható CT.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
És azt kell, hogy mondjam, hogy mi nem csak egy új berendezést, egy új eszközt kaptunk ezzel, hanem Kalocsa és a kórház, szerintem reményt is kapott, és ezt nagyon szépen köszönöm!”
„… hogy visszatérjünk és szolgáljuk embertársainkat”
Elődeim örülnek, akik ezt a kórházat annak idején megalapították”
– jelentette ki a készülék megáldása előtt az utolsóként köszöntöt mondó Bábel Balázs érsek, majd az evangéliumból olvasott föl egy rövid szakaszt:
„Jézus kiment a zsinagógából Jakabdal és Jánossal együtt, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak miatta. Odament hozzá és kezénél fogva fölsegítette őt. Erre rögtön elhagyta a láz és fölszolgált nekik.” (Mk.1:29)
Ezt a hit gyógyító ereje és a pszichoszomatikus gyógyítás példájaként értelmezte, amelynek az üzenetét a gyógyítók számára így foglalta össze.
Szokták mondani, hogy az orvostudomány előrehaladtával meghosszabbodik az életünk a betegségre. Néha ezt is érezzük, de itt [az evangéliumi történetben] pont arról van szó, hogy az asszony visszatér a munkájához. Hiszen a gyógyításnak pontosan ez a célja, hogy visszatérjünk, és szolgáljuk embertársainkat.”
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Végül a metropolita a Teremtőt dicsérte, amiért az emberek tehetsége és munkája által gondot visel minden teremtménye tökéletesítésére, és az emberi nem találmányaival csodálatosan kinyilvánítja nagyságát és jóságát, majd Isten áldását kérte az új gyógyító eszközre, az azt használókra és az annak segítségével gyógyulókra.
A továbbiakban a megjelentek közelebbről is megtekintették az új CT-berendezést, majd állófogadás szendvicsei és üdítő italai mellett kötetlen fomában értékelték az elhangzottakat.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.