2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tárgyeszközökkel gazdagodtak szociális otthonaink

Illés György Cinó  |  2016. 05. 26., 11:43

Januárban tartották azt a jótékonysági bált, amelyet Bolvári Ferdinánd és a szociális bizottság kezdeményezésére rendeztek meg a szociális otthonok javára azzal a céllal, hogy a bevételből az otthonok tárgyi feltételein javítsanak. Erre a határon túlról érkező használt, de jó állapotú egészségügyi segédeszközöket kívántak beszerezni, amire jó lehetőség kínálkozott. Kedden át is adták az újszerű eszközöket az otthonoknak.

Több százezer forint gyűlt össze a jótékonysági bálon és az azt követő időszakban. Még utólag is sokan fizettek be különböző nagyságú összegeket, amelyek között volt egy százezer forintos felajánlás is – tudtuk meg Bolvári Ferdinánd főszervezőtől. Az összegyűlt keret ismeretében a szociális otthonok munkatárasaival megvizsgálták a lehetőségeket, ki-ki a saját háza táján fölmérte az igényeket, a hiányzó, és elérhető berendezéseket, eszközöket és a közvetítőtől megkapott árak figyelembevételével a fentiek alapján összeállították a beszerzendő eszközök listáját.

Végül három elektromos betegemelő készüléket szereztek be,

amelyeket a három kalocsai szociális otthon, a város által fönntartott két otthon, valamint az iskolanővérek fenntartásában működő otthon között osztották szét. Ezek a berendezések speciális hevederekkel ellátott szerkezetek, amelyek a beteg sokféle emelését és mozgatását teszik lehetővé, és ezzel lényegében három ember megterhelő munkáját végzi el, egy kezelő felügyelete alatt.


Forrás: KORONAfm100


A katolikus otthon egy elektromos betegággyal is gazdagodott.

Ezeken kívül

30 db fölfekvés ellen matracot, 3 db tolókocsit – köztük kettő egyszerűbb, egy extrább kivitelűt – szereztek be

a rendelkezésre álló adományokból. A jelentős összegű vásárlás mellé egy csomó ajándékot, jellemzően

speciális ágyhuzatokat is kaptak a szociális otthonok

– tudtuk meg.


Forrás: KORONAfm100

A katolikus szociális otthont annak vezetője, Rácz Jánosné, a városi fönntartású intézményeket Rumi László képviselte az eszközök átadásakor. Ezen a rendezvényen Bolvári Ferdinánd fölidézte a jótékonysági bált, összefoglalta annak eredményeit, megköszönte a támogatóknak a hozzájárulásokat, és köszönetet mondott a fővédnököknek, dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseknek, valamint Font Sándor országgyűlési képviselőnek a védnöki szerepvállalásukért, majd fölkérte dr. Bálint József polgármestert, hogy adja át az eszközöket, amelyet az ápolók azon nyomban ki is próbáltak, nagy elégedettséggel.


Forrás: KORONAfm100

Az átadó után a főszervező portálunknak is szólt a jótékonysági akció sikeréről. Bolvári ezúton is külön megköszönte a három otthon kollektíváinak segítségét, ugyanis

a dolgozók is gyűjtést rendeztek, több tízezres eredménnyel.

Szintén kiemelte Font Sándor hozzájárulását, mivel a képviselő a védnöki szerepe mellett jelentős összeggel támogatta is az akciót – tudtuk meg Bolvári Ferdinándtól, aki azt is elmondta portálunknak, hogy meglátása szerint az akció sikeréhez az is hozzájárult, hogy kiváló lehetőséget kínált arra, hogy a hozzátartozók tevőlegesen is tudjanak segíteni, hozzájárulhassanak az oly gyakran kifogásolt körülmények javításához.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK