2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Koszorúzás és szentmise „a kereszténységért, magyar hazánkért!”

Koszorúzás és szentmise „a kereszténységért, magyar hazánkért!”
2017. 09. 01., 18:59

Kedden délután népes emlékező közösség gyűlt össze a néha kalocsai érsek és hadvezért, Tomori Pált ábrázoló szobor körül, hogy főhajtás és koszorúzás kíséretében együtt emlékezzenek a magyar történelem egyik legsötétebb napjára, a török elleni döntő csata elbukására.

1526. egy olyan dátuma a magyarságnak, ami évszázadokra kiható tragikus következményeket vont maga után – ütötte fel mondandóját az alkalom szónoka, dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke.



Az egykori nagy magyar királyság a török hódoltság végére egy negyedére csökkent lakosságában és kő kövön nem maradt ezen a tájon. Ezért is fontos, hogy az ásatások legalább valami keveset vissza tudnak hozni abból a világból, ami addig itt virágzott. A szerencsésebb tájakon állnak a gótikus katedrálisok, itt már csak annak a kövei vannak, amelyekről egészen biztosan Tomori Pál is elindult a mohácsi csatába. – folytatta, a Tomori szoborral átellenben lévő területen folyó régészeti munkálatokra utalva. 

Bár sajnálatos módon kevésbé szokás Magyarországon emlékezni erre az évfordulóra, ez nem jelenti azt, hogy ne emlékezhetnénk meg azokról, akik életüket adták a kereszténységért és a magyar hazánkért! Az itt látható Tomori Pál szobrot 1938-ban Füredi Richárd készítette és az akkori tábori püspök, Zadravecz István szentelte fel, majd sokat vándorolt a városban, míg remélhetőleg végleges, templom melletti helyére került. – tért rá az alkotás kálváriájára, illetőleg arra, mit üzen számunkra mindaz, amit Tomori Pál személye képviselt.



 Ő azon ember, aki az áldozatvállalás legmagasabb fokáig ért el. Maga, Jézus mondja, hogy senkinek nagyobb szeretete nincsen, mint aki az életét adja barátaiért.

 Tomori Pál ferences szerzetesi öltözékét megtartva vonult a csatába, és ha óránkra tekintünk, talán ezekben a pillanatokban halt meg 1526-ban sok magyar ember, vitéz, püspök, pap, főnemes és névtelenül ott elhunyt hőssel egyetemben. Méltó, hogy emlékezzünk rájuk, nem is annyira hagyományteremtő, hanem felújító szándékkal tartsuk meg ezt az alkalmat. Most, hogy ilyen sokan vagyunk, induljon el az a megemlékezés-sorozat, ami néhány év múlva a nagy jubileumba, az ötszáz éves évfordulóba fog torkollni, hogy az emlékük erősítsen bennünket
– így Bábel érsek, majd napjaink eseményeire is értelmezhető gondolattal zárta mondandóját.

Ahogy korábban egy olasz püspök írta,

Isten megengedte ezt a vereséget azért, hogy ha később ugyanilyen veszélybe kerül az ország, tanuljunk belőle, és a megpróbáltatások idején összefogva, egymást támogatva tegyük a dolgunkat, valljuk meg kereszténységünket és magyarságunkat. – mondta a főpásztor, arra buzdítva, hogy mindannyiunkban legyen meg a hála és köszönet Tomori Pál és vértanútársai iránt.

A beszédet követően egy, az alkalomhoz dukáló szavalat következett, majd dr. Bábel Balázs, oldalán Fülöp Ernő és dr. Mészáros István atyával közösen koszorúzta meg Tomori szobrát, utána Kalocsa Város Önkormányzatának képviseletében dr. Bálint József helyezte el főhajtás kíséretében az emlékezés csokrát, majd az eseményen szép számmal megjelentek, akiket a ceremóniát követően a Főszékesegyházba invitáltak, ahol Bábel érsek celebrált szentmisét.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK