A november 8–9. között, Párizsban megrendezett Judo Kata Világbajnokságon hat kontinens, 37 ország és 466 versenyző mérte össze tudását. A Kis-Dunamenti Judo SE három párosa is tagja volt a Magyar Judo Szövetség válogatottjának, így Kalocsa és térsége is képviseltette magát a világversenyen.
A fiatal sportolók tisztesen helyt álltak a világ legjobbjai között, teljesítményük méltó büszkeségre ad okot. Kerny Zoltán és Kis Noémi edzőpáros, valamint tanítványaik komoly felkészüléssel érkeztek a francia fővárosba, ahol a középmezőnyben végeztek.
Eredmények:
A csapat és az edzők köszönetüket fejezték ki mindazoknak, akik segítették a felkészülést és az utazást:
A kalocsai fiatalok példamutató munkája ismét bebizonyította, hogy a Duna menti város sportélete élénk, és az utánpótlás nemzetközi szinten is megállja a helyét.
Forrás és kép: Kis-Dunamenti Judo SE / Magyar Judo Szövetség
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.