2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ez zajlik most a Szentháromság téren!

2016. 09. 30., 21:09

Folytatódik a kalocsai érsekség folyamatban lévő beruházásainak műszaki megvalósulásához lazán, lelkiségéhez annál erősebb szálakkal kötődő korábbi írásunk – ezúttal a kivitelezési munkálatokkal a főszerepben. Az információk forrása még mindig Vörös Márta, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye építészmérnöke, aki ezúttal a Szentháromság tér felújításának fontosabb mozzanatairól mesél.

Vízvezetékcsere, kábelfektetés

A nyár egyik nagy feladata volt, hogy azt az 500-as vízvezetéket, amely a Foktői úttól a katolikus iskoláig terjedő szakaszon fut a föld alatt, kicseréljék. Ennek az egységnek a cseréje ugyanis nem volt a Kalocsa Szíve Program része, azt az érsekség vállalta magára. Bár a munkálatok körülményesek voltak, tekintve, hogy az említett nyomóvezetéknek központi szerepe van a város ivóvíz-ellátásában, és igen mélyen is fekszik. A korszerűsítés ugyanakkor elkerülhetetlen volt, hiszen a helyi híradások követői bizonyára jól tudják, hogy az utóbbi hónapokban egymást érték a csőtörések Kalocsán – egy ilyen eset a Szentháromság téren komoly problémákat okozhatott volna a feltárások, vagy a Főszékesegyház-ASTRICEUM épületében, illetve annak környezetében.

Ez a munka befejeződött, csakúgy, mint annak a bizonyos „elektromos huroknak a fektetése”, amely által kétirányú betáplálást tudnak biztosítani a tér valamennyi épülete számára, beleértve a már említettek mellett az Érseki Kastélyt és a Katona István-házat is.


Forrás: KALOhírek

Ezzel párhuzamosan azok a kábelek is a helyükre kerültek, amelyek a frissen telepített napelemparkot kötik össze a Főszékesegyházzal és a majdani múzeummal, a megújuló energiaforrás felhasználásával jelentősen mérsékelvén azok fenntartásának költségeit – vázolta a közelmúlt történéseit a mérnökasszony.

„Szoborkeringő”

Az is jól látható, hogy a szobrok körül is elkezdődött a „mozgolódás”. Korábban megírtuk, hogy amolyan „szoborkeringő” lesz a téren, hiszen a gesztenyefák között álló Liszt-szobor kivételével mindegyik meglévő alkotás mozdulni fog az eddig ismert helyéről.

– A Szentháromság tér átszerveződésen esik át. Ez abból a vezérgondolatból indul ki, hogy a szobrok olyan helyszínre kerüljenek, ahol többet tudnak adni jelentésükben. Például a Szent István szobor most csak úszik a térben, viszont ha bekerül majd az István-korabeli templom és a róla elnevezett főutca tengelyébe, megjellegzi a helyet, azt üzenve, hogy itt gyökeredzik Kalocsa ezeréves múltja. A háborús emlékmű jelenleg sem az eredeti helyén áll, az többször át lett helyezve és forgatva. Ugyanez elmondható a Szentháromság oszlopról is, amely régi formájában már nem látható, hiszen azt szétszedtük és darabjaiban fogjuk kiállítani. Az új oszlop faragása pedig örömmel mondhatom, hogy már előrehaladott állapotban van – hangzott annak a hamisítatlan barokk tér-koncepciónak az ismertetése, amely garantáltan új, mondhatni, időutazás-szerű élményt nyújt majd az oda látogatóknak, értelmezhetően tolmácsolva mindazt, ami Kalocsa ezeréves múltjához tartozik.


Forrás: KALOhírek

Pihenőpark az érseki múzeum udvarán

– Sok olyan helyre szeretnénk beengedni a látogatókat, ahol korábban nem járhattak. Az ASTRICEUM Érseki Múzeum udvarát például olyan többfunkciós területté alakítjuk, ahol nem csak kőtár és szoborpark kap helyet, hanem pihenőparkként alkalmas lehet akár rendezvények, vagy kisebb koncertek megtartására is – folytatja Vörös Márta. Majd egy gondolat erejéig visszakanyarodik Kalocsa „főterére”.

Kerítés míves kapuval

– Amellett, hogy romkertszerű formában szeretnénk feltárni, mi mindent rejtett itt a föld, az átalakítást követően is alkalmas marad arra, hogy nagyobb tömeget tudjon befogadni. Megtartjuk rajta a zöld- és a burkolt felületeket, amelyből pontosan ugyanannyi lesz, amennyi volt. Bár hallottam olyat, hogy az egész teret térkővel fogjuk leburkolni, innen is cáfolnám ennek a valóságtartalmát, ahogyan egyetlen gesztenyefa sem lesz kivágva a felújítás miatt – így a szakember, megjegyezvén, hogy a napokban már az ASTRICEUM múzeumhoz tartozó kerítés építését is elkezdték, és megérkezett annak míves kapuja is, ami rövidesen a helyére kerül.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK