2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Jó hírek a JETA üléséről

Zsiga Ferenc  |  2015. 11. 25., 12:03

A paksi atomerőmű által létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) Kuratóriuma november 24-én, kedden Pakson megtartott ülésén a kalocsai Uszoda és Gyógyfürdő energetikai fejlesztésére 30 millió forintot ítélt meg, de valamennyi, a kalocsai járásban lévő település tízmilliókban mérhető fejlesztési forráshoz jutott – tájékoztatta portálunkat Kováts Balázs, az alapítvány szakértője.

A szakember arról is beszámolt, hogy a rendelkezésre álló 600 millió forintos keretből összesen 67, az erőmű vonzáskörzetének fejlődését szolgáló pályázatot támogattak. A Miniszterelnökség által biztosított pluszforrásból a tartaléklistára került húsz igényt is kielégítik, de erre vonatkozóan még szerződést kell módosítani a Miniszterelnökséggel.

Mint megtudtuk, Hajós a pincefalu kerékpár-út megvilágításához 4,4 millió, a fejlesztési terv készítéséhez 1 millió, Dusnok az óvoda tetőfelújításához közel 12 millió forint támogatásban részesült.

Ordas belterületi utak felújításához, fejlesztési terv készítésére nyert kis híján 13 millió forintot, míg Harta az iskola hőszigeteléséhez, nyílászárók cseréjéhez, a Nagykékesi utca felújításához kapott 12,5 millió forintot.

Bátya belterületi utak felújításához 12, Géderlak étkező-, tálalókonyha kialakításához, fejlesztési tervhez 12,1, Uszód a Báthori utca felújításához, fejlesztési terv elkészítéséhez 13, Drágszél szálláshely létesítéséhez 12 millió forintot összeget kapott.

A korszerűsítésre váró kalocsai uszoda

Kalocsa az Uszoda és Gyógyfürdő energetikai fejlesztéséhez 30, Miske a közösségi ház II. üteme első fázisához 12  millió forint támogatásban részesült.

Szakmár a temető felújításához 9,3, Dunapataj a Béke tér felújításához 21,1, Foktő a közétkeztetés feltételeinek javításához 18,6, Fajsz a művelődési ház elektromos rendszerének korszerűsítéséhez 12, Öregcsertő utak felújításához 11,6, Dunaszentbenedek a sportöltöző bővítéséhez 12, a plébánia felújításához 4,7, fejlesztési tervre 1 millió fejlesztési forrásban részesült.

Újteleken közel 12 millió JETA forrásból újíthatják fel a közösségi épületet,  a homokmégyi önkormányzat eszköztároló, parkoló kialakítására és fejlesztési terv készítésére jutott 13 millió forint támogatáshoz.

Mint emlékezetes, a JETA működési területén,Tolna és Bács-Kiskun megyében 41 település fekszik. Az idei évben az

MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től a Miniszterelnökség vette át a támogatói szerepet, és minden korábbinál magasabb, évi 600 millió forintot keretet biztosított az alapítvány számára.

Kováts Balázs, az Alapítvány szakértője arról számolt be, hogy az augusztusban közzétett felhívásra 88 pályázat érkezett, amelyek közül szakértők véleményét figyelembe véve

hatvanhét támogatása mellett döntött a kuratórium.

Húsz igény tartaléklistára  került, ám Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben arról tájékoztatta dr. Kovács Antalt, a kuratórium elnökét, hogy a Miniszterelnökség

további 150 millió forint forrást biztosít

az érvényes, támogatható pályázati igények kielégítésére. Így már együtt közel 720 millió forintra egészül ki a két megye településeire érkező pályázati forrás, amely az önrészek miatt ettől sokkal nagyobb összegű fejlesztéseket generál.

Kováts Balázs

A szakember emlékeztetett arra, hogy az alapítvány számára biztosított 600 millió forintos térségfejlesztési támogatásra magának a JETA-nak is pályáznia kellett a Miniszterelnökséghez. A pályázatban a fejlesztési célokat és a lehetséges kedvezményezett települések körét is részletezték. A most elbírált pályázatokat szeptember 15-ig kellett benyújtani.

Kováts Balázs azt is elmondta: a korábbiakhoz képest a pályázati feltételek is módosultak. A kuratórium öt pályázati ablakot nyitott meg, amelyek az életminőség és az életbiztonság emelését, a közösségi épületek energiaracionalizálást, a helyi építészeti értékek megóvását célozzák. Önálló ablak nyílt a települési szolgáltatási infrastruktúra fejlesztési terveinek elkészítésére. Változás még, hogy egy önkormányzat akár három pályázatot is benyújthat, ha a pályázatok összhangban vannak a fejlesztéssel.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 1 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (1 db)
Pumukli
2015-11-26 13:07:53
Még is csak jó egy energetikus a háznál! Még egy, az előző vezetés által kitalált projekt megvalósul. Mindenkinek gratulálok, akit illet!

http://archiv.kalohirek.hu/hir/kalocsa/2013-11-06/39281/palyaztak_nyertek_hat_intezmenyre_kerulhet_napelem

http://archiv.kalohirek.hu/hir/kalocsa/2013-11-29/39418/ujabb_sikeres_zold_palyazat_ndash_az_uszodara_is_napelem_kerulhet

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK