2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Feltámadás József napján: KFC – Kecel 5–0

Tamás Ferenc  |  2017. 03. 21., 11:50

Március 19-én, vasárnap azt a keceli gárdát fogadta a Kalocsa a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi negyedik fordulójában, amellyel az ősszel otthonukban szeptemberben remiztek. A 2–2-s eredmény akkor talán hűen tükrözte a két csapat erőfeszítéseit, igaz már a KFC sérültjei miatt több sebből is vérzett azon a játéknapon.

Mindenki abban bízott, hogy az előző heti 3–0-s idegenbeli győzelem a lehető legjobb ajánló levél lesz majd a Kecel térdre kényszerítéséhez is, hiszen azzal a tűzzel, amivel a fiúk Kunszálláson harcoltak, példa értékű lehet a jövőt tekintve.

Aztán

a kilencven perc során szinte minden elvárás beigazolódott

– sőt ismét kapott gól nélkül hozta le a meccset a csapat –, ami azért is dicséretes, mert sorozatban három mérkőzésen is érintetlen maradt Varga Sanyi hálója, amely a stabilitás, a csapategység megszilárdulásának egyik legbiztosabb jele.

Kohány Balázs
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív

A gólok rövid története a következő:

  • 32. p.: Vuits Viktor büntetőből szerezte meg a vezetést (1–0).
  • 52. p.: Kollár mesterien betekert oldal szabadrúgását Dobler a kapuba fejelte (2–0).
  • 62. p.: Dostyicza átadásából Kohány Gabi a kint lévő kapus mellett a rövidbe passzolt (3–0).
  • 65. p.: Kohány Balázs középről bevágta szokásos átlövés gólját (4–0).
  • 90. p.: mintaszerű akció végén Kohány–Kollár volt a labda útja, utóbbi beadását az érkező Vuits Viktor a kapuba suvasztotta (5–0).

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző:
– Örülök a három kapott gól nélkül lehozott meccsünknek és az újabb sikernek. A második félidőben – igaz már emberelőnyben, de látványosan feljavult a támadó játékunk, amely négy szép gólban realizálódott. Végig kézben tartottuk a meccset, teljesen a mi akaratunk érvényesült a pályán. Gratulálok a csapatnak a látottakhoz, bízom a jó folytatásban.

KFC – Kecel 5–0 (1–0)
150 néző, vezette: Béleczki L.
Kalocsa: Varga – Kiss, Dobler, Szabó (Rábóczki), Nasz – Kohány B. – Vuits V., Bereczki (Nádasdi), Kollár, Dostyicza – Kohány G. (Vass).
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 11–0 a Kalocsa javára.
Gólszerzők: Torják 5, Gyuris 5, Fekete.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 09:59
Április 11-én, szombaton 14 órától a bajnoki rájátszás második találkozóján is nyerni tudott a Kalocsai Kézilabda Club gárdája, amely sorrendben már a klub 16. győzelme volt. A bajnoki alapszakaszt és a rájátszás két találkozóját is sikeresen teljesítette a KKC és ezzel a teljesítménnyel holtversenyben az élen áll csapatunk a bajnoki rájátszás felsőházának összevont E-és F csoportjában a Rákosmenti együttesével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 21., 09:43
Meneküléssel próbálták elkerülni az ellenőrzést azok a férfiak, akiket a rendőrök állítottak meg a közelmúltban Bács-Kiskun vármegyében. A járműből még egy „rejtélyes csomagot” is kidobtak, ám a trükk nem vált be. Még >>>
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK