2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Érzünk-e szagokat alvás közben?

2017. 06. 03., 15:52

Bár csábító gondolat a frissen lefőtt kávé illatára ébredni, különböző alvós-szaglós kísérletek inkább abba az irányba mutatnak, hogy nem érdemes kávéfőzőre cserélni az ébresztőórát, legalábbis ha időben akarunk beérni a munkába.

A legtöbb külső hatásra igaz, hogy minél mélyebb alvási szakaszban járunk, annál kevésbé vesszük észre a hatásukat, illetve minél intenzívebbek (minél hangosabb a zaj, erősebb a rázás), annál nagyobb valószínűséggel ébredünk fel rájuk. A szagoknál viszont úgy tűnik, az intenzitás növelése se működik – írja az Index.

Mivel egyik alvási fázisban se jellemző, hogy szagokat érzékelnénk, a közhiedelemmel ellentétben nem az a helyzet, hogy megcsapja az orrunkat a kávéillat, amire felébredünk, hanem hogy előbb felébredünk (mondjuk a kávéfőző hangjára), majd ezután megérezzük a kávé illatát. Ha viszont bármilyen okból röviden felébredünk, érzékeljük az illatot, és szeretjük is, akkor az már lehetséges, hogy ettől még éberebbek leszünk, vagyis végső soron segíthet a reggeli kelésben.

Abban tehát nagyjából egyetértenek a kutatók, hogy a szagok nem ébresztenek fel minket. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy az álmunkra hogyan hatnak, ha hatnak egyáltalán.

Az egyik elképzelés szerint nincs semmilyen interakció a külvilág szagjai és az álmok között. Vannak ugyan, akik az álmukon belül érzékelnek szagokat, de ezek ugyanúgy az álmodó agy illuzórikus termékei, mint az álmok képi vagy hangvilága, nem kívülről jövő ingerek betüremkedése.

Egy másik megközelítés szerint a szagok igenis befolyásolhatják az álmainkat, de nem úgy, hogy konkrét szagokat építünk be, hanem csak annyiban, hogy a kellemesebb illatok közepette pozitívabb álmaink lehetnek, míg mondjuk a rothadó tojás szagától inkább negatívabbak.

A szagos álmok egyébként ritkák, talán azért, mert maga a szaglás kulturálisan is a legkevésbé értékelt érzékelési forma. (Gondoljon csak bele, hogy a látását, a hallását vagy a szaglását adná-e fel könnyebben.) A tapasztalat azt mutatja, hogy akik tudatosabban használják az orrukat, például a parfümiparban dolgozók vagy olyanok, akiknek valamelyik másik érzékszervük nem működik, nagyobb valószínűséggel jelennek meg szagok az álmaikban is.

Forrás: Index

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK