2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Két ponttal maradt le a Pataj az aranyról

Két ponttal maradt le a Pataj az aranyról
Tamás Ferenc  |  2024. 06. 20., 08:18

Az előző évek dunapataji remeklései magasra tették a lécet Bálint Milán edző és csapata számára, amelynek idén is megfelelt a gárda. Csak azok a fránya döntetlenek ne lettek volna olyan nagy számban! Ezzel a pataji tizenegy „csak” 55 bajnoki pontot gyűjtött be az előző évek 58-62 bajnoki pontja helyett, amely sajnos „visszaütött” az idei bajnoki hajrában. Rögtön tegyük hozzá, hogy a bajnoki címet a Pataj egy évvel korábban veretlenül nyerte meg 68 ponttal.

Pedig milyen jól indult minden. Knockoutolták a Dunavecse gárdáját (13-0), majd a Fajsznak is „beköszöntek” (1-4). És már akkor jött az első meglepetés. Hazai pályán nem bírtak a Császártöltés hátsó régióhoz tartozó csapatával (0-0). Ezt egy ennél is váratlanabb pontosztkozkodás követte Benedeken (1-1), amellyel a tabella 5. helyére csúsztak vissza. Ezután a Szakmárt fogadták a pataji pályán, ahol pataji győzelem született (1-0). Majd utaztak a mindenkire veszélyes Szentmárton otthonába, ahol 0-0-s döntetlent játszott a tavalyi bajnok. A következő hétvégén a Bátya nyalka regimentje érkezett hozzájuk, amelyet 3-0-ra győztek le. Ezzel a győzelemmel lassan visszakerültek abba a pozícióba, amely méltó hozzájuk, azaz a dobogó felé. Mindez már valahol szeptember vége felé történt. Majd jött a Foktő „fakó”, amelyet 2-0-ra győztek le. A Harta „tartalékosok” következtek a sorban, akiknek gurítottak egy hatost (0-6). Az uszódiakkal hagyományosan nagy derbiket játszanak, amely ezúttal sem volt másképp, amelyről a 2-2-es végeredmény is tanúskodott.


Forrás: KALOhírek / Archív


Az őszi hajrában a Kunszentmiklós bajnokesélyes együttesét fogadták, amellyel 0-0-s mérkőzést játszottak. Az őszi erőltetett menetet a Hajós elleni találkozóval zárták, a csapatteljesítményüket az alábbi számsor adta:

3. Dunapataji KSE 12     7           5           -            37-5             26 p.

Ez 72 százalékos csapatteljesítményt jelent és ősszel még veretlenek is voltak, hiszen tavasszal Szakmáron csúszott be az egyetlen 2-1-es vereségük. A dicséretes őszt, tavasszal még meg is fejelték, hiszen tavasszal már 80 százalékot teljesített a patajiak bandériuma.

Álljon itt a tavasz dicsérete:

2. Dunapataji KSE 24     16         7           1           77-12             55 p.
(12 mérkőzés: 9 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség)

Közben csapatuk a legkevesebb gólt, szám szerint tizenkettőt kapta a III. osztály Nyugati csoportjában, amely a kiváló kapusteljesítményüket és csapatvédekezésüket is dicséri. Tizennégy (!) mérkőzésükön nem rendült meg a patajiak hálója.

A Dunapataj házi góllövőlistáját Knodel Zoltán vezeti 13 találatával, a 11 gólos Allgeier Péter és a szintén 11 találatot jegyző Botykai Levente előtt.

A most befejeződött bajnokságban piros lapot kaptak: Kovács Dániel, Szalai László, Sztakó Zsolt, Allgeier Péter.

A legnagyobb idegenbeli sikerüket Dunavecsén érték el (13-0).

A bajnokság során az alábbi játékosok szerepeltek pataji színekben: Pergel Miklós, Takács György, Bárányos Tamás, Kovács Dániel, Bálint Milán, Nagyapáti József, Sárkány Zoltán, Kutus Erik, Szalai László, Allgeier Péter. Botykai Levente, Tardi László, Knodel Zoltán, Bévárdi Pál, Molnár András, Malomsoki Gábor, Bévárdi Ádám, Németh László, Németh László, Torják Erik, Kutus Edvin, Arnold Bence, Szabó András.
Edző: Bálint Milán

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK