Sokan téli veszélyként tartják számon a szén-monoxid-mérgezést, pedig nyáron is komoly kockázatot jelenthet. A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság figyelemfelhívó akciója öt szén-monoxid-érzékelő átadásával hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára.
Bár a szén-monoxid-mérgezés legtöbben a fűtési szezonhoz kötik, a veszély egész évben fennáll. A nyári hónapokban is működnek a gázüzemű vízmelegítők és kazánok, ráadásul a forró időben csökkenhet a kémények természetes huzata, ami elősegíti a mérgező gáz visszaáramlását a lakótérbe.
A szén-monoxid színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, amely akkor keletkezik, ha a nyílt égésterű berendezések – mint például a fali vízmelegítők, konvektorok, kandallók – működéséhez nem áll rendelkezésre elegendő friss levegő. Zárt térben, nem megfelelő légellátás mellett a gáz hamar felgyülemlik, és akár egy percen belül is halálos lehet.
A megelőzés érdekében a katasztrófavédelem szakemberei arra figyelmeztetnek: minden nyílt lánggal működő berendezést évente legalább egyszer vizsgáltassunk meg szakemberrel.
A lakás szellőztetése és a légáramlás biztosítása különösen fontos, főleg felújításkor, amikor régi ablakokat jól záródó, modern műanyagra cserélünk. A klímák, szagelszívók, ventilátorok szintén megzavarhatják a lakás légnyomásviszonyait, ami veszélyes lehet, ha nyílt égésterű készülékekkel egyidejűleg használjuk őket.
A megelőzés egyik leghatékonyabb eszköze a szén-monoxid-érzékelő. Gyapjas János tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese öt ilyen eszközt adott át a „Hunyadivárosban” működő egyesület részére. A kiválasztás szempontja olyan háztartások megléte volt, ahol potenciális veszélyforrás – például átfolyós vagy kémény nélküli vízmelegítő – található.
A katasztrófavédelem honlapján elérhető a megbízható szén-monoxid-érzékelők listája, amely segíthet a megfelelő eszköz kiválasztásában.
Forrás és kép: bacs.katasztrofavedelem.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.