Első alkalommal február 15-én, pénteken, a hagyományteremtés szándékával, rendez jótékonysági bált a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Ipari Iskola Alapítványa. A Kék Duna Vendéglőben megrendezendő esemény sztárvendége Hevesi Tamás énekes lesz, de az X Faktorból ismert dózsás diáklány, Benedek Viktória és DJ Simi is beveti magát, hogy hajnalig szórakoztassa a vendéglőt várhatóan teljesen megtöltő közönséget.
Fekete Antal, az intézmény tagintézmény-vezetője portálunknak elmondta: az esemény teljes bevételét az iskola közösségi céljaira fordítják. Év közben a Diákönkormányzatnak is lehetősége van, hogy egy-egy kiadása finanszírozását az alapítvány kuratóriumától kérje.
Forrás: Kalohírek archív
Az igazgató szerint a Valentin-napot követő péntekre időzített bál sem helyszínében, sem programjában nem a hagyományos értelemben vett szülők-nevelők báljára hasonlít.
Már csak azért sem, mert a Dózsa ezzel a rendezvénnyel lehetőséget biztosít a régi tanítványainak, illetve a szakképzés iránt elkötelezett cégeknek és magánszemélyeknek, hogy miközben várhatóan színvonalasan szórakoznak, a belépőjegy árának egy részével segítsék az Ipari Iskola Alapítványt, rajta keresztül a város legnagyobb oktatási intézményét.
A bálon csak előre váltott jeggyel lehet részt venni, a belépőjegy ára 3400 forint. Jegyek az iskola Asztrik tér 5-7. szám alatti épületében vásárolhatók, érdeklődni a 70/334-9012 telefonszámon lehet.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.