2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Útravaló az élethez

2023. 02. 19., 09:46

A hagyományos életvitel projektnapok újabb állomásához érkeztek a Kalocsai Szent István Gimnázium végzős tanulói február 9-10-én.

Első napon tanulóink a család, otthon, háztartás témakört dolgozták fel meghívott előadóink segítségével. Bálint Sándorné védőnő a szűrővizsgálatok fontosságáról tartott előadást mindhárom osztályban, régi diákunk, dr. Zsubori László szájsebész-fogorvos pedig – szakmai életútjának bemutatását követően- a dentálhigiénia fontosságáról.”- olvasható a portálunknak megküldött beszámolóban.

Az egészségmegőrzés mellett szó volt a fogyatékkal élők segítéséről is. A Kalocsai Nebuló EGYMI pedagógusai (Csupor Zsolt Jánosné, Pánczél Zita, Fonyódiné Török Gyöngyvér) vezették az érzékenyítő foglalkozásokat, melyek keretében először egy feladatlaphoz kötött játék, majd egy film (Kvalla Gábor: Csak annyira más, mint bárki) mentén bontakozott ki a beszélgetés a csoportokban. A napot a Polgármesteri Hivatal nagytermében zárták a tanulók, ahol először dr. Kiss Csaba jegyző ismertette velük az önkormányzat és a hivatal működését, majd Kohl Irén a Kormányablakban történő ügyintézésről tartott tájékoztatót nekik.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: SZIG


Az Életvitel program második napján főként a pénztárcánkat érintő kérdésekről volt szó. Elsőként Mészáros Mónika, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletvezetője volt a vendégük, aki a tudatos fogyasztói magatartásról tartott előadást a végzősöknek. Őt Kovács Zoltán, a NAV munkatársa követte, aki az adózás szerepéről, a különböző adófajtákról és az ezekkel kapcsolatos állampolgári kötelezettségekről adott tájékoztatást.

A tanulók többsége felsőfokú tanulmányok előtt áll, ezért számukra igen fontos, hogy tervezni tudják tanulmányaik költségeit.

Ebben segített Somogyvári Gergely előadása a jövőben várható kiadásokról, valamint a diákhitel felvételének lehetőségéről.

A Padtárs program keretében két előadó érkezett hozzánk. Szűcs Attila az Európai Unió szervezeteiről, működéséről beszélt, majd a választási rendszert egy játék segítségével szemléltette. Ehhez a tanulók ötfős „pártokat” alakítottak osztályonként, röviden ismertették a „pártprogramot" is, majd megtartottuk a titkos szavazást. Végül öten be is jutottak a képzeletbeli parlamentbe.”A tájékoztató folytatásában Schöck Csanád néhány példán keresztül a legfontosabb fogalmakat és összefüggéseket vázolta fel.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: SZIG


A tanulók is felkészültek néhány témából, kiselőadásokat állítottak össze pl. a biztonságos közlekedésről, a reklámok szerepéről, a háztartás költségeiről, a takarékosság és a környezetbarát tisztítás lehetőségeiről az energiatakarékos életmódról, a környezetszennyezésről, katasztrófavédelemről, öltözködéskultúránkról, tehát számos olyan témáról, amivel hétköznapjainkban lépten-nyomon találkozunk.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: SZIG


A végzős diákok a két nap alatt elhangzott információkról és tapasztalataikról feljegyzéseket készítettek, amelyeket remélhetőleg később is fel tudnak majd használni.

Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat és közreműködtek az előadásokon, szakmai hozzáértésükkel nagy segítséget nyújtva iskolánk 12. évfolyamos diákjainak.”- zárul Grabiczáné Fekete Zsuzsanna által portálunknak megküldött beszámolója.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK