2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Halloweeni hangulat Kalocsán – immáron harmadik éve szervezi Simó Fanni a gyerekeknek

Szabó Petra  |  2025. 10. 21., 11:38

A város egyik legvidámabb őszi rendezvénye ismét elrajtol: október végén a gyerekek, szülők és négylábú barátaik is együtt vehetnek részt a Kalocsa Halloweenjén. A szervező, Simó Fanni, idén is közösségépítő szándékkal és sok szeretettel készül futással, cukorkapontokkal, koncerttel és esti bulival.

Minden évben egy picit nagyobbra nő a rendezvény”– mesélte Simó Fanni.

A résztvevők délután kettőkor gyülekeznek az Érsekkertben, ahol már a rajt előtt garantált a jókedv. A futás vagy séta három órakor indul, a táv pedig egy nyolcszáz méteres kör, amelyet kicsik és nagyok is könnyedén teljesíthetnek. A jelmezek természetesen idén sem maradhatnak el

Lehet jönni bármiben, és be is lehet öltözni. A mi kisállataink biztos, hogy be lesznek öltöztetve”– tette hozzá mosolyogva a szervező.

A város több pontján cukorkaállomások várják a gyerekeket – idén már tíz helyszín gyűlt össze, de aki még szeretne csatlakozni, az bátran jelentkezhet. A program zárásaként a Platán Rendezvényközpont ad otthont a rendezvény végének, ahol meleg tea és zsíros kenyér várja a gyerekeket, míg az idősebb korosztályt a helyszínen vásárolható finomságokkal és egy hangulatos halloweeni bulival várják.

A színpadon Tóth Viktor „Vitos” ad koncertet a kisebbeknek, a Kalocsai Cserkészek is készülnek egy előadással. Az este az idősebb korosztályú gyermekeknek szóló halloweeni bulival zárul – így minden korosztály megtalálja a maga örömét a közös őszi ünnepen.

Ha bárki bármivel szeretné támogatni a rendezvényt, azt nagy szeretettel fogadjuk”– mondta Fanni, aki idén is szívvel-lélekkel szervezi a kalocsai gyerekek egyik legvidámabb napját.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK