Szeptember 10-én, szerdán sajtótájékoztatót tartott Zsáki Viktor és Vörös István, az Octopus Egyesület elnöke és alelnöke, melyen bejelentették, hogy a sokak által várt „Csak mondom” pódiumbeszélgetés-sorozat folytatódik az őszi-téli időszakban, immáron a második évaddal, az Octopus szervezésében, helyi intézmények, cégek és magánszemélyek támogatásával.
Elsőként Zsáki Viktor köszöntötte a sajtó megjelent munkatársait a művelődési házban tartott sajtótájékoztatón, majd rámutatott arra, hogy a tavalyi évben új programsorozatként meghirdetett „Csak mondom”-alkalmak bebizonyították, hogy van igény Kalocsán ezekre az estekre, melyek nem hagyományos közönségtalálkozók országosan ismert emberekkel.
Mint emlékezetes, a tavalyi programsorozatot Csuja Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nyitotta, oldalán a róla szóló portrékönyv szerzőjével, Csáki Judit színházkritikussal. A folytatásban a „magyar alternatív zene Madonnája”, Péterfy Bori énekes-színésznő volt a „Csak mondom” vendége, majd a sort Falusi Mariann Artisjus-díjas énekesnő, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő zárta volna, akinek egészségügyi okokból le kellett mondani a programot. Helyette Pásztor Anna énekes-dalszerzővel tölthetett felejthetetlen hangulatú estét a közönség a Főkapcsoló Kultúrtérben.
A meghívott művészek nagyon jól érezték magukat, nagyon szeretik a kalocsai közönséget, és a kalocsai közönség is nagyon szerette őket – emelte ki az egyesület elnöke.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
– Ez egy nagyon szép történet volt, amikor elindult tavaly az első évaddal, és ennek igazából a motorjai voltunk, de nagyon sokan bekapcsolódtak Kalocsáról – mutatott rá Vörös István, kiemelve a helyi Balaton Könyvesbolt szerepét. Mint aláhúzta, egy „másféle tartalommal, másféle élettel” szerették volna megtölteni városunk kulturális életét.
Nagyon mély pillanatok voltak a tavalyi sorozatban. Feladta nekünk is a leckét, hogy folytassuk-e. Az egyértelmű volt, hogy a közönség részéről látszik rá az igény"Vörös István megosztotta, idén azonban már sokkal kevésbé volt egyszerű az évad megszervezése, melynek színvonalát megtartani, sőt, emelni szeretnék.
– Októberben fog indulni a sorozat. Novemberben és decemberben lesz egy újabb alkalom, tehát ahogy a tavalyit is hirdettük, egy ilyen őszi-téli, „bekuckózós” beszélgetést szeretnénk szervezni, ugyanabban a hangulatban, megmutatni egy picit az embert a művész, az énekes, a színész mögött, aki majd ott lesz a színpadon – hangsúlyozta az estek állandó kérdező-moderátora.
Október másodikán az ígértek szerint a legendás Pa-dö-dö alapítója, Falusi Mariann érkezik. Őt követi november 21-én megannyi színdarab, sikerfilm és sorozat kedvence, Szabó Győző Jászai Mari-díjas színművész, míg a sort december 12-én a Hunyadi-sorozatból és a Hogyan tudnék élni nélküled közönségsikerekből (is) ismert Törőcsik Franciska színésznő zárja.
A második évadnak – melynek arculatát Kissné Szücs Anita és Bóta Kata tervezte – a művelődési központ kamaraterme ad majd otthont. 110, sorszámozott székre válthatnak támogatói jegyet az érdeklődők, egységesen 4300 forintért. A program során a helyi Balaton Könyvesbolt gondoskodik róla, hogy Falusi Mariann és Szabó Győző estje után az érdeklődők helyszínen hozzájuthassanak az alkotók könyveihez, és akár rögtön dedikáltassák azokat.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.