2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai sakk sikerek Mórott

Tamás Ferenc  |  2024. 10. 20., 16:46

Október 5-én, szombaton meghívást kaptunk Fejér vármegye harmadik legnagyobb városába, Mórra, ahol immár 56. alkalommal rendezték meg azt a rapid versenyt, amely mára már országos jelentőségű viadallá nőtte ki magát. A Kalocsai Sakk Klub élversenyzői is indultak tehát a versenyen, ahonnét csapatban az előkelő második helyezést érték el, míg Ruppáner János megnyerte a szenior versenyzők kategóriáját.

Jó hangulatú, tárgyjutalmakkal gazdagított rapid versenyt rendeztek a házigazdák a közel száz fős mezőnynek, ahol 10-10 perces gondolkodási idővel feszültek egymásnak a mérkőző felek. A küzdelmek 9 fordulón át tartottak, a csapatversenybe 4 fős együttesek nevezhettek. A dr. Czibulka ZoltánRuppáner JánosLukács AlbertMolnár Krisztiánalkotta kalocsai kvartett összesítésben a dobogó második fokára állhatott a 9 forduló alatt megszerzett 22,5 pontjával, míg szenior kategóriában Ruppáner 6,5 pontjával az élen végzett a szeniorok versenyében.

Mindenképpen bíztató, hogy NBII-es sakkozóink közül a 9 forduló során Czibulka és Molnár Krisztián 5-5 pontot, Lukács Albert 6-ot, a kategóriájában élen végzett Ruppáner pedig 6,5 pontot gyűjtött be a Kalocsai Sakk Klub képviseletében. 

A jó hangulatról a házigazda móriak gondoskodtak korlátlan büféhasználattal, a népes mezőnyt látva pedig a tollforgató azt tapasztalta, hogy a Dunántúlon talán többen szeretik a pepita táblák varázslatos világát. Mindenképpen a bajnoki rajt előtt igazán jól jött játékosainknak ez az önbizalom növelő siker, amely jól tükrözi sakkozóink várható teljesítményét az NB II-es csapatbajnoki rajt előtt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK