2024. 10. 14. hétfő
Helén
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Lezárul a partnerségi alapú foglalkoztatási program a Kalocsai Járásban

Lezárul a partnerségi alapú foglalkoztatási program a Kalocsai Járásban
Helyszín: Solti Önkormányzati Hivatal Díszterme
Dátum: 2021. november 30., kedd 10:00

Mint több alkalommal az egyes programok kapcsán is beszámoltunk róla, a TOP-5.1.2-16 konstrukció keretében a Solt Város Önkormányzat által vezetett konzorcium a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal és az MBE Filadelfia Alapítvánnyal konzorciumi partnerségben nyert támogatást a „Helyi foglalkoztatási együttműködések”, Partnerségi alapú foglalkoztatási program a Kalocsai Járásban létrehozására és működtetésére.

A PROJEKT ÜNNEPÉLYES ZÁRÓRENDEZVÉNYÉT A SOLTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL DÍSZTERMÉBEN (6320 SOLT, BÉKE TÉR 1.) 2021. NOVEMBER 30-ÁN,10.00 – 13.00 –IG TARTJÁK.

Az eseményt Németh István, Solt város polgármestere, a konzorcium elnöke nyitja meg, majd a paktum megalapításától a szakmai munka megkezdéséig eltelt időről, a projekt főbb eseményeiről Kovács Istvánné projekt menedzser ad áttekintést.

Az elért eredményeket Greif Béla partnerségi koordinátor foglalja össze, majd a rendezvény a feltett kérdések megválaszolásával, a vélemények összegzésével zárul.

A rendezők minden érdeklődőt tisztelettel várnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK