
Nagy érdeklődés mellett, sok kísérőprogrammal kiegészítve tartották meg a Szelidi-tó két nagy tömegsport-rendezvényét, a másfél évtizedes múltra visszatekintő tókerülő futást és a tavaly első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett tóátúszást. A két sporteseményt idén először, de valószínűleg nem utoljára összehangolva, egy napon tartották meg augusztus 2-án, szombaton, sok kiegészítő programmal színesítve.
Az úszó-futó sportnapot egész nap különböző kísérő rendezvények színesítették, gyermeknek ingyenes ugrálóvár nyújtott kiváló időtöltést, de újonnan kiképzett, később gyermekek nevelésben szolgálatba álló terápiás kutyával is ismerkedhettek, a nagyobbakat pedig este a Tó Szálló „férfimegőrző teraszán” a Just Play zenekar koncertje szórakoztatta.
Forrás: Illés György Cinó/KALOhírek
Tóátúszás másodszor
A tavalyi hagyományteremtő alkalom sikerén felbuzdulva idén is megszervezet a szelidi tóátúszást a Tó Szálló és Étterem és Top Mobilház Kft. vezetősége.
A tóátúszás délután egy órakor kezdődött, a Tó Szálló terasza mellett, a Szelidi-tó legszélesebb részén két kordonnal határolt pályán jó ötven úszó vágott neki az oda-vissza mintegy 300 méteres, így nem túl megerőltető, szinte minden úszni tudó által teljesíthető távnak. De sokan ezzel nem is elégedtek meg, a távot két-három, vagy akár többalkalommal is teljesítették.
A főszervező Mészáros Pétertől, a Tó Szálló tulajdonos ügyvezetőjétől megtudtuk, utóbbiak jövőre már valószínűleg nem kell ide-oda ingázniuk, ugyanis felkérést kaptak arra, hogy a nyílt vízi úszás egyik alappontja legyen a szelidi tóátúszás, ehhez azonban legalább 500 méterre növelniük kell majd a távot, ilyen pálya viszont keresztbe már nem, csak hosszában jelölhető ki. De akkor már elképzelhető, hogy annál is hosszabb pályát jelölnek majd ki, hogy a rendezvény sportértéke is nagyobb legyen.
A szervező portálunknak elmondta: a nevezők közül sokan a tavalyi, hagyományteremtő alkalmon is részt vettek, és reményét fejezte ki, hogy jövőre az idei résztvevőket is újra üdvözölhetik majd a tóátúszók között.
Partra szállva frissítőket, oklevelet és arany emlékérmet kapott minden résztvevő. A tóúszás ugyanis nem verseny, a résztvevőket a Szelidi-tó és az úszás szeretete, a közös sportélmény hozta ide, ahogy a közönséget is a vízi sportok szeretete motiválta.
Utóbbiak számára jó hír, hogy a hét pénteken a meszesi Dunán rangos evezős kupa nyújt nem mindennapi látványosságot.
Forrás: Illés György Cinó/KALOhírek
Újra sokan kerülték meg a kígyó farkát
A tófutást, amelyről külön cikkünkben is olvashatnak, délelőtt 10 órai kezdettel, négy távon rendezte meg a Kalocsai Földönfutók Egyesület. Ebben az évben a Tó Szálló melletti területről néhány perc eltéréssel indultak a különböző távok mezőnyei, és ugyanide érkeztek vissza. A több mint négyszáz futó egy rövidebb, 3,4 kilométeres, valamint a tavat, azaz a „kígyó farkát” egyszer, kétszer, illetve háromszor megkerülő 11, 22 vagy 33 kilométeres táv közül választhatott.
Amint Posztobányi Zoltán főszervezőtől megtudtuk, a legnépszerűbb a 11 kilométeres táv, de a 2 és 3 körös távot is sokan vállalták. A futókat a pálya mentén négy és nyolc kilométernél frissítőpontok várták, ahol víz, kóla, sportital, illetve banán és dinnye és többféle rágcsa segítségével gyűjthettek erőt a folytatáshoz, a célba érkezés után pedig zsíros kenyér partira vendégelték meg őket a szervezők.
Akiknek ez nem volt elegendő a leadott kalóriák pótlásához, azt a kalocsai ”Husizz” street food csemegéi és a Tó Szálló büféjének kínálata segítségével pótolhatták, ezeket már saját finanszírozásban.
Az élményfutás résztvevői a célba érkezéskor oklevéllel, egy sportkulaccsal és egy porcelán befutó medállal gazdagodtak, amelyek az idén sajnos bezárt Kalocsai Porcelánfestő Manufaktúra helyett annak korábbi tulajdonos ügyvezetője, Kárász Csaba műhelyében készültek.
Ezeken és a futás élményén kívül egy egésznapos strandbelépővel is gazdagodtak a résztvevők a dunapataji önkormányzat jóvoltából.
Forrás: Illés György Cinó/KALOhírek
Idén az életkorrekorderek vonatkozásában a nyolcas szám dominált.
A legidősebb a nyolcadik évtizedét taposó Szentmiklósi Lajos bácsi volt, aki bemelegítésképpen lakóhelyéről, Ágasegyházáról kerékpárral érkezett, és levezető mozgásként szintén két keréken ment haza, ami már önmagában is megsüvegelendő teljesítmény volna. A két bringázás közt teljesítette a 11 kilométeres, egykörös távot.
A legfiatalabb „futó” pedig Fülöp Kornél volt, aki természetesen szülei segítségével, de saját rajtszámmal tette meg a választott távot – nem lehet elég korán kezdeni!
A résztvevőkkel beszélgetve megtudtuk, a szelidi futás nehézségét részben a terepviszonyok, részben a rekkenő hőség adta. Cserébe a természetközeli sportélmény kárpótolja a futókat, akiknek nagyobb része lelkes amatőr, de profi sportolók is kihasználják a lehetőséget erőnléti, felkészülési futásképpen, és sokan későbbi maraton-futásukhoz tartanak erőpróbát a tó körüli élményfutással.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.