2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Házszentelő és jubileum a kecskeméti Katona József Színházban

2016. 01. 11., 15:01

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és a 120 éves Katona József Színház történetének is egyedülálló eseménye volt, amikor január 6-án Bábel Balázs érsek megáldotta a kecskeméti teátrum épületét. Itt ünnepelte alapítása 20. évfordulóját a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola.

Január 6-án, vízkereszt napján Bábel Balázs érsek és Jeney Gábor, az Urunk Mennybemenetele-társszékesegyház plébánosa megáldották a Katona József Színház épületét. „Ahol emberi közösség van, ott megjelenik a közlés, az előadás szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok formáit, jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat és megtisztítja az utat közöttünk. A színház az az épület, ahol hivatásosan is előtérbe kerül ez a gondolat, illő tehát, hogy az épületet és a színház világát alkotó színészeket és a nézőket is megáldjuk vízkereszt napján. Ebben az épületben emberi létünk örömeit, bánatát, drámáit viszontláthatjuk, amely ha esztétikummal és erkölcsiséggel párosul, katarzisban megtisztítja az emberi lelket és még a természetfölötti világba is felemelheti.” – mondta Bábel Balázs a színház megáldásának ünnepi alkalmán.

Az érsek Hans Urs von Balthasar teológus gondolatait alapul véve hangsúlyozta a színház és a természetfölötti kapcsolatát, mely az életben és az iskolai nevelésben is az embert gazdagító, lelket-szellemet kiteljesítő hatással bír. Így fogalmazott: Saját emberi tapasztalataink alapján ugyanis mindannyiunknak eleve van némi tudásunk arról, hogy mi a dráma; életünkben és mások életében bekövetkező bonyodalmak, feszültségek, katasztrófák és kibékülések eleve magát a dráma lényegét tárják elénk, s bár különbözik ettől, össze is függ ezzel a színház világa, amely kifejezett formában, konkrétan a szemünk elé tárja az emberi életben rejlő drámaiságot.

A színházban bemutatott darabok mindennél pontosabban rávilágítanak az emberi élet lényegére, s ezért vágyunk is rá, hogy színházi darabokat lássunk. Ebből a szempontból semmi jelentősége, hogy a színházban ülve önmagunkat keressük vagy éppen menekülünk önmagunktól, semmi jelentősége, hogy az adott darab éppen az emberi élet komoly vagy játékos dimenzióját, pusztító vagy felemelő erejét, értelmetlen vagy mélyértelmű rétegét mutatja fel. Különösen fontos ebből a szempontból a világszínház motívuma, amely már az ókortól fogva ismert. Az a gondolat, mely szerint maga a világtörténelem eleve színdarabot jelent, s a színházban megjeleníthető ez a színdarab, egyáltalán nem pusztán olcsó klisé. A világszínház képét már Seneca is az emberi élet értelmezésére leginkább alkalmas képnek tartotta, s ennek alapján később még vértanúhalált szenvedő Hitvalló Maximosz is fel tudta használni a képet a világ legkülönbözőbb jellegű teológiai értelmezéséhez.

A színház ezért nem csupán képnek tekinthető, hanem sokkal több egyszerű képnél: ténylegesen a világ szimbóluma, mert a színházban ülő közönség a saját életének az eseményét láthatja maga előtt, és közben meg is próbálja mélyrehatóbban megérteni önmagát. Ezen kívül a világszínház toposza olyan feszültségeket hordoz magában, amelyek belsőleg összefüggenek az emberi élet drámai jellegével: az első feszültség abból fakad, hogy a bemutatott darab ugyan véges, de végtelen jelentősége és jelentése lehet; a második feszültség abból fakad, hogy az ember valódi énje nem teljesen azonos a szereppel, amelyet játszik; a harmadik feszültség abból, hogy a színész ugyan önmaga felel a játékáért, de a rendezőnek is felelősséggel tartozik. Mivel pedig a színház ily módon belsőleg összefügg magával az emberi élettel, a dráma mentesül a legkönnyebben attól a kísértéstől, hogy puszta l'art pour l'art legyen. Az eleven és dinamikus játék kikapcsol az időből és ezáltal az Isten időtlenségéből mintegy örökkévalóságából is ízelítőt ad nekünk.

Isten áldását kérjük erre az épületre, hogy lakjék benne egészség, tisztaság a Lélek legyőzhetetlen ereje, töltse el alázat , jóság és szelídség, és kérjük maradjon ez az áldás minden helységén és lakóján Krisztus a mi Urunk által – e szavakkal áldotta meg Bábel Balázs az épületet.

A házszentelő egyben az alapítása 20. évfordulóját ünneplő Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola ünnepe is volt. Papp Zsolt, az intézmény igazgatója mondott az iskola diáksága, meghívott intézmények képviselői előtt az elmúlt húsz évért köszönetet mondó beszédet.

A jubileumra készített műsort, mely Bábel Balázs érsek és Cseke Péter, a színház igazgatója segítségével készült, telt ház előtt mutathatták be a diákok. Műsorukkal az egyházmegyei iskolák, és a szülők mintegy ötszáz fős közösségének nemcsak azt mutatták be a dráma, a zene- és a táncművészet eszközeivel, hogy ki volt Szent Imre herceg, de azt is, hogy saját érzéseik szerint mit jelent „szentimrés” diáknak lenni.

Valódi iskolatörténeti jelentőségű esemény volt ez – fejezte ki örömét Bábel Balázs érsek az ünnepség végén, mely egyben a színházat is megerősítette Isten dicsőségét hirdető pályáján.

Forrás: Magyar Kurír

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK