2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Célba ér a küzdelem? – Láthatáron az uszódi művház megújulása

2016. 08. 23., 11:38

Régóta húzódó kálvária már Uszódon a helyi Művelődési Ház sorsának rendezése. A megyei TOP-pályázatok reménysugárként sejlettek fel, de kiderült, hogy innen sem dobnak mentőövet az épületnek. Az önkormányzat nem adta fel, ha minden igaz, megtalálták a megoldást a létesítmény felvirágoztatására!

– Hosszú ideje küszködik önkormányzatunk ennek az épületnek a kérdésével. Szeretnénk javítani az épület állagán, ez ugyanis mára elkerülhetetlenné vált – vezette fel a fejlesztési szándék mögötti folyamatot Bedi Gyula polgármester.

Felidézte, hogy évekkel korábban született már egy tanulmány, amely kimondja, hogy a jelenleg Művelődési Házként működő épület elhelyezkedésében és adottságaiban sem felel meg az általa ellátott funkcióknak. Ebből fakadóan az ingatlan felújítása is „gazdaságtalan, és nem javasolt”.


Forrás: KALOhírek

– Elindultunk azon az úton, hogy megpróbáljunk új művelődési házat építeni. Módosítottuk hozzá a rendezési tervet, koncepció-tervet készítettünk, stb. Sajnos azonban kiderült, hogy a mi településkategóriánkban esélytelen, hogy erre pályázatot nyújtsunk be az új uniós fejlesztési ciklusban. A testületünk tehát elhatározta, hogy nem vár tovább, és a Vidékfejlesztési Program forrásaira nyújtottunk be igényt a Művelődési Ház felújítására – jelentette be a polgármester.

Mint megtudtuk, a kérelmet befogadták, véget ért a hiánypótlási időszak is és várhatóan szeptember-október tájt értesítik majd a pályázókat arról, hogy pozitív bírálatban részesültek-e, vagy sem.


Forrás: KALOhírek

Az ideális forgatókönyv szerint, zöld jelzés esetén a közbeszerzést követően 2017 tavaszán elkezdődhetnek a munkálatok, és ha minden a papírforma szerint történik, már ez év végén végleg pontot tehetnek a Művelődési Ház helyzetének rendezésére.

– A mostani pályázati rendszerek ismeretében kiemelt elemként jelöltük meg az energetikai korszerűsítést. Beterveztünk nyílászáró-cserét, külső falak és födémek szigetelését, fűtési- és világítási rendszerek átalakítását, valamint hasonló, kisebb munkálatokat. Mindez körülbelül 20 milliós nagyságrendű fejlesztést jelent – így Uszód első embere, hozzátéve, hogy ha a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány idei pályázatán is eredményesen tudnak szerepelni, akkor válhat teljessé a szebb napokat látott épület újjászületése.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK