2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Őszköszöntő szüreti felvonulást és bált rendeztek Uszódon

Zsiga Ferenc  |  2024. 10. 08., 10:05

Immár bizonyos, Uszódon sem múlik el az ősz terményáldás, ostorpattogtatástól hangos lovas-fogatos szüreti felvonulás és bál nélkül. Október 5-én, szombaton délután fél kettőtől egészen hajnalig - mintegy a Duna menti települések összefogását, viseletének sokszínűségét reprezentálva - a község lakosságszámához mérten kisebb tömeg vett részt az őszköszöntő össznépi eseményen.

Uszódon több mint tíz éve kezdték újjáéleszteni a terményáldás és szüreti felvonulás hagyományát, amelyre ezúttal is Kalocsától Dunapatajig több településről érkeztek lovasok, fogathajtók és kocsisok, hogy a helyi Gubbantós Hagyományőrző Néptáncegyüttes szervezésében és csoportjai aktív közreműködésével zajló szüreti forgatag és mulatság minél jobban kiteljesedjen.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

A résztvevők délután fél kettőtől a rendezvénytéren és környékén gyülekeztek, ahol Farkas István református lelkész és Tápai Péter plébános megáldotta az idén szinte már maradéktalanul betakarított terményeket.

Az egyházi ceremónia után az Uszódi Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör adott rövid műsort, mintegy ezzel útjára indítva a nótáktól, kurjongatásoktól hangos, Tóth Ádám bíró és Kovács Kíra bíróné vezette szüreti forgatagot.

A menet első állomása a Határ utca eleje volt. Itt táncoltak egy nagyot, majd a Nagyboltnál, a Napfény csárdánál álltak meg, a körtáncból, a bor és pálinka kínálásából a nézősereg sem maradt ki. A menet bő másfél óra múlva ért vissza a rendezvénytérre, hogy onnan hintókon, kocsikon induljanak a szomszédos községbe, Dunaszentbenedekre.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

A dunaszentbenedeki látogatás viszonzása volt az ott szeptember 22-én tartott szüreti felvonulásnak, hiszen mint beszámoltunk róla, a benedekiek táncosai és fogatosai Uszódon is megmutatták magukat.

A felvonulásba megfáradt résztvevőkkel egy kis pihenő után már a művelődési házban 20 órától rendezett szüreti batyus bálban találkoztunk.

A mulatság a Keresel zenekar kísérte Felsőpakonyi Pipacs Néptáncegyüttes fellépésével kezdődött, majd a bálozóknak a talpalávalót egészen hajnalig a Montana zenekar pengette.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK